Folyik a nyomozás

3 órája

Több lövés dördült el Donald Trump közelében

Lövések dördültek el Donald Trump közelében vasárnap Floridában, miközben a republikánus elnökjelölt egy golfpályán tartózkodott.

MW

Donald Trump volt amerikai elnök és republikánus párti elnökjelölt beszédet mond a Michigan állambeli Potterville-ben tartott kampányrendezvényen 2024. augusztus 29-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Alex Brandon

A volt elnök védelméért felelős titkosszolgálat és Donald Trump kampánycsapata is azt közölte, hogy a politikus biztonságban van.

A hatóságok tájékoztatása szerint vizsgálják az eset körülményeit. Egyelőre nem tudni, mi volt a lövések célpontja, ahogy azt sem, hogy a golfpálya területén, vagy azon kívül adták-e le. 

A rendőrség egy AK-47 gépkarabélyt foglalt le, és az incidenshez köthető autó is a hatóság őrizetében van.

A helyi rendőrség keleti parti idő szerint délutáni órákra ígért sajtótájékoztatót.

Donald Trump ellen július 13-án a Pennsylvania állambeli Butler városban egy választási gyűlésen merényletet kíséreltek meg. Akkor a támadót, a 20 éves Thomas Matthew Crooks-t a hatóságok semlegesítették, és életét vesztette. A merénylet során egy ember életét vesztette, ketten súlyosan megsebesültek, míg Donald Trump a fülén könnyebb sebesülést szenvedett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában