Ország-világ

2021.04.04. 15:48

Tűz volt a hatvani kórház Covid-részlegén hajnalban

A hatvani Albert Schweitzer kórház Covid-részlegén volt tűz vasárnap hajnalban, a balesetben nem sérült meg senki.

Zelnik Krisztina, az intézmény sajtókapcsolatokért felelős munkatársa azt mondta, a koronavírus-fertőzött betegeket a kórház más, e célra fenntartott részébe helyezték át.

A katasztrófavédelem korábban azt közölte, hogy

egy kórterem gyulladt ki a hatvani kórház egyik épületszárnyának első emeletén.

Berendezési tárgyak égtek, és a tűz a kórterem ablaka alatt álló sátorra is átterjedt. A munkálatok idejére három kórtermet ürítettek ki.

A kórház sajtókapcsolatokért felelős munkatársa azt közölte, hogy a tűz a koronavírusos betegek számára elkülönített épületrész egyik kórtermében keletkezett. A dolgozóknak egy 28 ágyas, nem intenzív Covid-19 ellátó részleget kellett kiüríteniük.

Elmondta, az épület átszellőztetése és az elsődleges kármentesítés még is tart, a történtek a betegek ellátásában és a kórház működésében nem okoz tartós fennakadást.

Nagy Csaba Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő jelezte: a riasztást követően Hatvanról, Gyöngyösről és Aszódról hét járművel 22 tűzoltó érkezett a helyszínre, a lángokat rövid időn belül megfékezték. A tűz okát még vizsgálják – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában