2010.09.11. 02:29
Ne legyen teher
Székesfehérvár - Szombaton, 18 órától egy kemény ütközet vár az Alcoa FKC RightPhone NB I-es női kézilabda-csapatára a címvédő Győr ellenében. A sport attól szép, hogy bármi lehetséges.
Hihetetlenül erős, a világ egyik legjobb csapata a Győri Audi ETO, nem véletlen, hogy szinte egyeduralkodó a hazai bajnokságban. Persze az néha, de csak néha előfordul, hogy egy-egy csapat azért megcsípi Görbiczéket. Ennek a lehetősége legutóbb szerdán merült fel, amikor a derakasan harcoló Dunaújváros az 53-54. percig vezetett, tartotta a lépést a Rába-partján, ám a címvédő nem engedhette meg magának a váratlan hazai botlást, s végül győzött.
Nyilván ma is ennek a szellemében érkeznek Fehérvárra, ám benne van a pakliban, hogy meglepetés éri őket. Mert az FKC képes erre...
- Van annak akadálya, hogy elkapják ma a Győrt?
- Két oldala van a dolognak. Az egyik az, hogy a bajnok kerete erősebb mint a miénk, de a mérkőzésen egyszerre csak hét-hét játékos lehet a pályán. A másik: a Győr a találkozó esélyese, de Magyarországon tizenegy edző mondja mindig a ellenük vívott találkozó előtt, hogy nincs teher a csapatán, s ez alól én sem vagyok kivétel - felelte Mihály Attila, az FKC vezetőedzője.
- Megtudják ismételni a Csaba elleni játékot?
- Azon a győztes mérkőzésen nagyon jól, hatvan percig harmonikusan játszott a csapat, ami valljuk be, ritkaság. Persze, hogy jó lenne megismételni azt a teljesítményt, de zárjuk is le ezt a kérdést, mert a múltkori győzelmünk már a történelem része. Csak annyit még, hogy annak a mérkőzésnek a tanulságait leszűrtük és természetesen szeretnénk is hasznosítani a későbbiekben, de már az előttünk álló feladatra koncentrálunk.
- Azért nyilván van elvárása a lányokkal szemben.
- Igen. Így például az, hogy felszabadult, kiegyensúlyozott és jó játékkal, megfelelő csapategységgel szolgáljuk ki a nézőket, de magunkat is. Amennyiben ezt látom viszont a mérkőzésen, akkor már elégedett leszek. De persze, az sem lenne ellenemre, ha ez a teljesítmény netán egy, vagy két pontot eredményezne. Ma este meglátjuk, hogy mindez mire lesz elég.
Az FKC-ban Németh és Horváth már felépült, csak a műtött Becséri nem játszik.
Triscsuk: Megcsíphetjük a bajnokot...
Krisztina Triscsuk, az Alcoa FKC RightPhone egyik legrutinosabb, kiváló képességű kézilabdázója. A legutóbbi szezonban a sérülései miatt nem volt szerencséje, ám felépülése után egyre jobb formában játszik. És bizakodó a mai meccs előtt. Szerintem megcsíphetjük a bajnokot. A kézilabda is egy sport, amiben bármi megtörténhet, így a mi győzelmünk is. Nagyon várom már a találkozót, mert én az ilyen erős csapatok ellen szeretek játszani. Remélem sikerrel járunk.