Romantika az októberi nyárban

- Sok munkájába kerülhetett a Pannon Lapok Társaságának leszerveznie ezt a jó időt. Úgy látszik, az újság mindent képes elintézni az olvasók kedvéért! - mondta tréfásan a hazafelé vezető úton a pusztaszabolcsi Szajkó János. És bizony igaza volt: a lapcsoport és a Fehérvár Travel által közösen szervezett szlovéniaiészak olaszországi körút végig gyönyörű, napos idővel kedveskedett a Fejér Megyei Hírlap, a Napló, a Zalai Hírlap és a Vas Népe előfizetőinek, akik Kővári László idegenvezető szakavatott kalauzolásával járhatták be Velence és Verona romantikus útvesztőit, és ismerkedhettek meg Szlovénia két, messze földön híres gyöngyszemével, a postojnai cseppkőbarlanggal, valamint a festői hegyek között megbúvó bledi várral, s a tó közepén lévő szigetecske templomával.

No de kezdjük az elején: A Fehérvár Travel kifejezetten a PLT lapjait előfizető olvasóink számára állította össze a programot. Van ugyanis észak-olasz körútjuk és külön lehetőség van Szlovéniával is megismerkedni, most e két út legszebb állomásait gyűjtötték egy kosárba.

Az induláskor ugyan még szemerkélő eső búcsúztatta a busz utasait, de ahogy a társaság megérkezett a világ egyik leghíresebb barlangjához, a már említett postojnai cseppkőbarlanghoz, már gyönyörű napsütésben szállhattak ki a buszból. A háromszintes barlang középső része látogatható: a turistákat egy, az 1900-as évek eleje óta működő kisvas-út viszi be - olykor hajmeresztő kanyarokkal lavírozva az órási kövek, sziklák közt - a barlang közepére, amelynek legszebb három kilométeres szakaszát gyalog járhatják be az érdeklődők.

A magasabb utasoknak bizony nemegyszer le kellett húznuk a fejüket, ha nem akartak összetűzésbe kerülni egy-egy sztalagtittal, azaz függőcseppkővel. A barlang egyik legimpozánsabb része az a nagyterem, amelybe egy panelház is beférne, ám a legérdekesebb hatást mégiscsak azok a kis cseppkövek keltik, amelyek a barlang bizonyos szakaszain több tízezernyi "tűként" lógnak le a plafonról.

A négynapos utazás legvonzóbb célpontja azonban kétségkívül Velence volt, többen kifejezetten ezért fizettek be a körútra. Így volt ezzel a már említett Szajkó János is, aki feleségének tett régebbi ígéretét váltotta most be az úttal.

A zalaegerszegi Matolcsi házaspár ugyancsak a lagúnák városa miatt döntött úgy, hogy részt vesz a kiránduláson: - Lehet, hogy egy kicsit későn kaptunk észbe, két héttel az indulás előtt telefonáltunk az irodába, de már csak hátul volt két-három hely a buszon. De nem bántuk meg, mert itt hátul jó társaság jött össze - kommentálta a dolgokat útközben Matolcsi Csaba, miközben - hála Kővári László szerteágazó tudásának és lebilincselő előadásának - mindent megtudhattunk, már az odaúton, a velencei köztársaság kalandos történelméről.

Verőfényes 22 fokban érkeztünk meg a gondolák és japán csoportok forgatagába, ahol bizony ilyenkor ősszel is annyi a turista, mint égen a csillag. Először a nagyhírű Frari-templomot járhattuk be, ahol a nagy festő, Tiziano Mária mennybemenetele című képét, sőt a mester síremlékét is megnézhettük. Aztán irány a Campanile, a Szent Márk téri harangtorony, amelynek eredetijét 888 és 912 között építették, ám az építmény 1902-ben összeomlott. A közel száz méter magas újjáépített harangtoronyba ma lifttel lehet feljutni.

Nos, e sorok írója a panorámában gyönyörködve lekésett a lefelé vivő liftről, amikor a feje fölött fél méterre nagy kongásba kezdett dél-időben a harang. Hát, mit mondjak, nem volt kellemes élmény, a liftre váró japán turistákkal együtt fogtuk a fejünket...
A körutazás harmadik napján Olaszország ötödik leglátogatottabb célpontját, Rómeó és Júlia városát vettük célba. Verona története azonban nem csak és nem elsősorban a családok közti viszálykodásokról szól, itt van például a gyönyörű amfiteátruma is, amelynek tövében a turisták a római légió katonáival fotóztathatják magukat, s itt van a kéken kanyargó Adige folyó, amely gyönyörű keretet ad a romantikus városnak.

Sajnos igen hamar eljött a hazaút napja, amely az Alpok szlovéniai vonulatai között vezetett: hegyek közül egyszercsak előtűnt a bledi tó, közepén a kis templomszigettel, ahová az úgynevezett pletnával, egy tízszemélyes facsónakkal vittek át minket. Miközben a vízen ringatóztunk az októberi nyárban, s a háttérben felsejlettek az Alpok havas csúcsai, egy pillanatra nagy csend lett: sokan gondoltak ekkor arra, bárcsak ez lenne az út első állomása, bárcsak holnap is új csodák várnának ránk! Állítólag lesz még ilyen utazás...