A szakáll verte a bajuszt

Elérzékenyülten pihegett parókája alatt az eredetileg Thomas Neuwirth néven anyakönyvezett énekes, és higgyék el, hogy most nem a fullánkos irónia vezette a számítógépem billentyűit. Pihegett és kész, és ezt a helyszínről tudósító Gundel Takács Gábor is észrevette. Conchita öröme érthető, hiszen azt ő is tudta, hogy finoman szólva feltűnő jelenség, és nem lehetett megjósolni, hogy a szürreális látvány milyen reakciókat vált ki nézőkből-szavazókból. Mert azzal tisztában volt, hogy Rise up, Phoenix című dala - noha leginkább a filmzene és egy musical-betétdal ötvözetére hasonlított - ebben a mezőnyben erősnek számított. Annyira azonban nem, amely magyarázná a pontokban mutatkozó fölényt. Maradjunk annyiban, hogy Európa jól vizsgázott toleranciából, talán túl is teljesített.

Tegyük mindjárt hozzá, hogy az előkelő 5. helyen végzett Kállay Saunders András Running című versenydala is jobb volt az átlagnál. Utóbbi ugyan az idén sem volt acélos, de ez a szám - noha nem tartozik a kedvenceim közé - egynél többször is bátran meghallgatható, nem úgy, mint az elődöntőkben, döntőben hallott produkciók java része. Más kérdés, hogy a hírek szerint többen túl depresszívnek érezték a Runningot és az előadót, márpedig ez a verseny másról szól. Itt hepinek kell lenni dalban, viselkedésben is, vagy éppen - persze trendi hangszelésben - olyan érzelmesnek, hogy párássá váljon a hallgatóság tekintete. De annyira, amin legfeljebb az ásítás segít.

Az egyébként már évek óta megfigyelhető, hogy a volt szovjet utódállamok nagyon komolyan veszik a fesztivált. Magyarország is nagyon rákészül, noha nem sokszor sikerült belőni, milyen is az európai trendi. Igaz, a szavazó országok sem voltak hozzánk túlságosan nagylelkűek, ám ennek elemzése túlmenne dolgozat határain. Látszik az is, hogy a (könnyű) zenei nagyhatalmakból - nagyon viszafogottan fogalmazva - nem az első vonalbeli előadók szerepelnek. Aki már befutott, nagy sztárnak számít, az nem kockáztatja, hogy a fél világ szeme előtt esetleg leégjen. Így aztán az angoloktól harmatgyenge produkció érkezett, az pedig már-már provokációként értékelhető, amivel a franciák színpadra léptek. A Twin-Twin Moustache (Bajusz) című dilije az utolsó lett. Bezzeg a szakáll!

A döntő legérdekesebb része idén is a szavazás volt. Vajon az egyes országok hova, kire voksolnak és miért? Ismét lehetett elméleteket gyártani arról, hogy működnek-e bizonyos (elő)ítéletek. Annyi biztos, magyar előadó a második legjobb eredményt érte el a dalfesztivál történetében Bayer Friderika 1994-es 4. helye óta.

Ami a műsort, a szervezést, a látványt, a hangtechnikát illeti, nem lehet kifogás.A dánok kitettek magukért, ráadásul az a gyanúm, hogy ez a műsor a legújabb tévés technikák kipróbálására szolgál. Az osztrákoknak fel kell kötni a gatyát jövőre, ha túl akarják ezt szárnyalni. Meglátjuk- sikerül-e nekik. S azt is, hogy addigra vajon Conchita megborotválkozik-e.