2021.11.18. 17:00
Állatösszeírást tartottak Soponyán
A falu önkormányzata és a Herosz Fehérvári Állatotthon összefogott a hatékony állatvédelemért. Az állatotthon képviselői 617 háztartást ellenőriztek, vagyis a nagyközség teljes területét. Az önkormányzat megkezdte a hiányosságok megszüntetését.
A gazda (tulajdonos vagy bérlő) kutya kötelessége gondoskodni róla, hogy kedvence a kerítésen belül maradjon
Fotó: Shutterstock
A szerdai napon tartott sajtótájékoztatón Krepsz Gyöngyitől, a Herosz Fehérvári Állatotthon vezetőjétől megtudtuk, hogy az ebtartási körülmények változatosak voltak: találkoztak jó példákkal, de nagyon sok kutya láncon élve éli az életét.
Szűcs Norbert, Soponya polgármestere elmondta, hogy nagyon hálás az állatotthon megkereséséért, mert ez a kezdeményezés nagy segítség volt annak az elképzelésnek a megvalósításában, hogy javítsák a községben élő állatok helyzetét. Feltett szándékuk ugyanis, hogy ne legyen több kóbor állat a településen, ezért felállítottak már kenneleket, és egy komoly örökbefogadási kampányt is indítanak, ha olyan állatról szereznek tudomást, amelynek gazdára van szüksége. Az önkormányzat konkrét adatok nélkül is jól mérte fel a helyzetet, és igen tiszteletreméltó munkába kezdett bele, amikor az összeírás ilyen szisztematikus módjáról döntött. Ennek köszönhetően biztosan javulni fog az állatok helyzete és az állattartás színvonala is.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban