2009.07.02. 17:52
"Mozdonyfordító" MSZP-kongresszus - cél a biztonság
FMH - Az MSZP szombati kongresszusának helyszíne szimbolikusan is a pesti köznyelv által mozdonyfordítónak hívott közlekedési park, az esemény pedig attól "mozdonyfordító", hogy az "utasok" számára világossá teszi, merre akar menni a vonat - közölte az MSZP elnöke csütörtökön Zalaegerszegen, a megyei párttagok kongresszust előkészítő ülését követően.
Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: nehéz és súlyos feladatokkal kell szembenéznie szombaton az MSZP-nek. Mint mondta, a munkakongresszuson vagy vitakongresszuson megvizsgálják, hogy miként tudják nagyobb mértékben nyerni a választók bizalmát, mi az, amire eddig nem adtak választ.
Ha egy szóban kell összefoglalni a szocialista párt azon célkitűzését, amit az eddigieknél jobban akar képviselni a 2010-ig terjedő kormányzati időszakban és a későbbiekben, akkor az az egy szó a biztonság. "Nem a szó régi osztogatós, hagyományos baloldali értelmében", hanem azzal a jelzővel kiegészítve, hogy biztonságot újfajta eszközökkel - tette hozzá a pártelnök.
(MTI)