2016.01.12. 17:03
Ficánka és Kincskereső Cecén
Cece – A nagycsoportosok a néptánc, a népzene és a népi kismesterségek, kézművesség alapjaival ismerkednek.
Az új év első „dolgozós" napján még a feldíszített karácsonyfák várták az ovisokat, az óvónők ezzel kedveskedtek. „Látjátok – fut elénk a folyosóra széles mosollyal az egyik legényke –, esik a hó!" A havazás külön ajándéknak bizonyult.
A Kincskereső Óvoda négy vegyes csoportjába nyolcvannyolcan járnak, a két és fél évesektől a nagycsoportosokig. Halmozottan hátrányos helyzetűek, köztük roma gyerekek is. Beszédes adat: csupán négyen fizetnek térítési díjat. A szegénység több mint elgondolkodtató! Vajtán, tizenötös létszámmal, tagóvodájuk működik.
A Csigabiga, a Katica, a Ficánka és a Süni csoport főhadiszállásán Mészáros Istvánné Éva óvodavezető és helyettese, Fésü Lajosné Andrea kalauzol. A srácok némelyike kezével takarja el arcát, nem szeretnek szerepelni, bezzeg a fruskák többsége már azt is tudja, hogyan kell pózolni fotózáskor.
A ceceiek pedagógiai programjában fő irány a néphagyományőrzés. Számon tartják a jeles napokat és ünnepeket, készülnek rájuk: karácsonyt követően a farsang és a kiszebáb-égetés a következő attrakció.
Egy most kezdődő programban a tizenhét nagycsoportosuk vesz részt, a néptánc felelőse Kiss Ágnes, a Gerlice néptáncegyüttes táncosa, a népzenéé Varró János népzenész, tanár, a népi kismesterségeké (kézművesség) pedig Alpekné Fülöp Emília óvónő.
Az élet, a valóság áll náluk a középpontban. Kilépve az óvoda falai közül állattartókat, paprikatermesztőket keresnek föl, megismerkedtek az aratás, a kenyérsütés fortélyaival, a különböző terményeket kreatívan felhasználják. A szülőktől példát kaphatnak, a nagyszülőktől bölcsességet.
Foglalkoznak a környezettudatos neveléssel, az egészségmegőrzéssel, örömmel járnak a gyermekszínházba Sárbogárdra. Szívesen kirándulnak (a buszköltség nem két fillér!), az idén Szentendrére készülnek, a skanzenbe. Jó a kapcsolatuk a családokkal, de a tágabb közösséggel, az iskolával, a nyugdíjasklubbal is, a falu rendezvényeinek rendszeres szereplői.
A 19. század második felében már működött óvoda a településen, magánóvoda, Kohn Szidónia vezetésével. A magánóvodát aztán 1904-ben szervezték át községivé. Vernec Rózát 1904. január 7-én hívták meg óvónőnek, Pécsy Zsigmondné 1938-ig dolgozott a falu óvodájában...
Van mire építkezniük a ceceieknek!