2009.09.24. 07:47
Elég a hazugságokból! Betegek tízezreinek ellátási költségét nem fizeti ki az egészségbiztosító
Székesfehérvár - Reggel nyolc órakor zsúfolásig megtelt fehér köpenyesekkel - nővérekkel, orvosokkal, asszisztensekkel - a Szent György Kórház Hunyadi utcai rendelőintézetének aulája. Tiltakozni gyűltek össze a szakemberek.
A bejáratnál már lengett a demonstráció, a tiltakozás, ugyanakkor az elszántság és az egység jelképéül kitűzött zöld zászló. Valamennyi dolgozó zöld szalagot is viselt - meg kell jegyeznünk, a zászlók és a szalagok a dolgozók által összeadott pénzből készült, s nem terhelte a kórházi költségvetést a varratás sem, mert önkéntesek készítették el a kórház és nyolc intézménye számára a zászlókat.
Közös tiltakozás Fejérben - az országban másutt is demonstrálnak az egészségügyi dolgozók
A korai időpontra a kórház vezetése hívta össze a gyűlést, ahol Szabó László főigazgató elmondta, hogy rendkívüli helyzet állt elő, s nem tehetnek mást, mint felhívni a figyelmet a betegek ellátását ellehetetlenítő kormányzati intézkedések következményeire. Nevezetesen arra, hogy csak a Szent György Kórház intézményeiben havonta betegek tízezreinek ellátási költségét nem fizeti ki az egészségbiztosító, emiatt egyre több beteg ellátását kénytelenek elhalasztani. Tiltakoznak amiatt, hogy a betegek jogos elégedetlenségét, a szakmai kompromisszumok morális terheit az egészségügyben dolgozókra hárítja cinikusan a kormányzat, sőt a bajok okaként is az intézményeket jelölik meg.
- Elég a hazugságokból, a közvélemény tudatos félrevezetéséből, munkánk, hivatásunk, hozzáállásunk lejáratásából - mondta a főigazgató, akit megtapsoltak munkatársai. Szabó László hozzátette még, hogy a zöld zászló és szalag jelkép, a szakmai elkötelezettség és a felelős gondolkodás jelképe.
Még kérdéses, hogy segíthet-e valamit a kórházak helyzetén a zöld zászló