Nagyvonalú felajánlás az árvízkárosultakért: bányászruha, kitüntetésekkel

Megkérdem, milyen medáliák díszítik a fekete uniformist, amit büszkén magára is igazít a fotós előtt. Megvan a többi között  - hála a sorsnak - a Bányász Szolgálati Érdemérem gyémánt fokozata, a Magyar Népköztársaság  kiváló munkáért adományozott kitüntetése is. A hivatásos katonatiszti egyenruhát egyébként 1953-ban cseréltem fel a bányászegyenruhára.
Azt mondja, ha a seregből alezredesként megy nyugdíja, akkor se járt volna jobban. Kisfia 1953-ban született, s a család érdekében szerelt le. Három hónap végkielégítést kapott, s az összes egyenruhát elhozhatta magával. Az ipari és a honvédelmi minisztérium között volt egy olyan egyezség, hogy 24 órán belül el kellett helyezzék a pusztavámi bányánál.
- Nem bántam meg ezt  a döntést, mert a bányánál  tanulhattam, igyekeztem, szorgalmaskodtam... Úgy kezdtem mint aknaírnok, folytattam mint üzemírnok, tanfolyamokat végeztem és iskolákba jártam. A pályám végén csoportvezető, osztályvezető-helyettes, majd osztályvezető  lettem. Így mentem  nyugdíjba húsz évvel ezelőtt, hatvanéves koromban.
Az egyenruhát azért is ajánlotta fel a kitüntetésekkel együtt az árvízkárosultak javára, mert tokaji származású  igaz,  már több mint hatvan éve Móron él.
- Ahol a Bodrog és a Tisza összefolyik Tokajnál, én ott születtem, ott voltam gyerek, ott éltem 18 éves koromig, és sok árvizet láttam. A saját szülői házunkat is elöntötte az ár, téglákra állították a szüleim az ágyat, hogy a szalmazsákot ne érje el a víz. Téglákon állt a tűzhely, a szekrény. Tudom, mit jelent az árvíz. Többen kérdezték, hogy nem sajnálom a mundért? Nem. Mert igaz, hogy az életem munkája van a kitüntetések mögött, de szegény  árvízkárosultaknak az  egész életük dőlt össze. Az egyenruha ára harminc, a kitüntetések eszmei értéke százezer forint: de ha bármilyen kevés pénzért elárverezik, én annak is örülök, mert tudom, hogy  a  pénz jó helyre kerül majd.
Kocsa Gábor elégedett embernek mondja magát. 
- Mindig  az voltam, és mozgékony  eléggé,  ezt a kitüntetések is mutatják. Van egy fiam, aranyos, jóravaló ember, már 57 éves elmúlt, a menyem vállalkozó, unokám egyetemi diplomát szerzett, ő Budapesten él és dolgozik.  
Sok története van. Az egyik azt idézi fel, amikor Maléter Pállal találkozott.
 - Miskolcra mentem, Maléter  volt a bányászalakulatok parancsnoka. Nála jelentkeztem, hogy jöttem száz katonáért. Őket elhoztam a Dunántúlra,  harmincat kapott Balinkabánya, harmincat Kincsesbánya, s negyvenet a pusztavámi szénbánya. Egy évig jártam le a föld alá mint parancsnok, én ellenőriztem őket: baleset, szabálysértés ne legyen, az emberek józanul szálljanak le, józanul szálljanak fel a munkából, és  teljesítsék, ami elő van nekik írva. 
Igen szomorúnak tartja, hogy ma már csak egyetlen mélyművelésű szénbánya van az országban:  a márkushegyi bányaüzem.
- És már hallani lehet, hogy azt is meg akarják szüntetni. Nagyon elkeserítő ez, mert szerintem nem szabadott volna bezárni  egyetlen szénbányát sem, nemhogy mindet... Írással  foglalkozom, mióta nyugdíjas vagyok... Negyven novellát írtam, amelyek helyi lapban jelentek meg. Tokajról is írok, persze.