2 órája
Sáregres visszavár, már második alkalommal rendezik meg a találkozót
A szép jubileumi alkalomra készülnek. Különösen nagy szeretettel hívják a Sáregresről elszármazott volt lakókat.
A település egyik jellegzetes épülete
Fotó: Nagy Zoltán Péter
Akik még szívükben őrzik a települést, és fontosnak érzik a Sáregresi kötődést, azokhoz szól az önkormányzat tájékoztatása, miszerint augusztus végéig várják a jelentkezőket. Ahogyan a felhívásban is olvasható, egy helyi civil szervezet és az önkormányzat szervezésében készül a program az elszármazott és a helyi lakosok részére, de természetesen szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a „ II. Sáregres visszavár” c. rendezvényre. Legutóbb 2018-ban volt az első hasonló rendezvény, ahol a szervezők elmondása szerint sokan részt tudtak venni, és igazán jól sikerült találkozó volt. A Sáregresért Egyesület, a mostani felhívásra az érdeklődő jelentkezőket a polgármesteri hivatal elérhetőségein várja. Az alábbi videóban pedig, megismerhetjük a lassan hétszáz éves apró települést:
Részletes programmal csak később jelentkeznek majd a szervezők, de a tervek szerint lesz ökumenikus hálaadó alkalom, közös ebéd és egy ünnepi műsor, amelynek keretében díjátadásokat és kulturális programokat szerveznek népzene, néptánc és könnyűzenei műsorokkal. Továbbá a rendezvény ideje alatt megtekinthető lesz egy helytörténeti kiállítás és a településen lehetőség lesz sétakocsikázásra is.