Kincseket rejtő utcák a legkedveltebb üdülőhelyen, Sukorón

A második alkalom az idei, hogy feltérképeztük a megyében azokat a településeket, ahol feltehetően a legtöbben üdülnek. Vizek mentét, partját kerestük, minden városban, faluban ugyanazt a  tíz kérdést tettük fel a megszólítottaknak. A verseny szoros volt, minden megkérdezett saját tapasztalatai alapján osztályozott.  Akit bármilyen kellemetlen tapasztalat ért, nem adott jó jegyet. Volt olyan település, amely ha csak nüánsznyi különbséggel is, de lemaradt az első helyről. Sukoró átlaga az osztályzatok alapján meghaladta  a négyest, 4,27-es átlaggal került a község az első  helyre. A panorámák győztesét tegnap helybeli szemével láttuk,  meglepő szépségeket találtunk, kedves emberekkel beszélgettünk.



Ez is Sukoró, és még mennyi minden. Amikor még júliusban  körbejártuk a  falut  fotós kollégámmal, vettük a bátorságot, hogy úgy tegyünk, mint az igazi turisták,  akik  néhány színes prospektusra támaszkodva barangolnak be egy kiszemelt üdülőhelyet.  Nem panaszodhattunk, találtunk látnivalót, természeti szépséget akkoriban is, de tegnap egészen más arcát láthattuk a községnek, amelyhez kegyes volt  a természet: van hegye, vize, beköltözői, lakóparkja, amelyben nem tátong üresen minden új otthon.
A Gyepes utcai lakópark huszonkét lakásából már tizennyolcba beköltöztek a lakók - Molnár Gábor  polgármester vállalta, hogy kalauzunk lesz a megkérdezett nyaralók által legkedveltebbnek tartott üdülőhelyen, választott lakóhelyén.  - A régi,  tősgyökeres lakosság a lélekszámunk 45 százalékát teszi ki, a  többiek beköltözők, összesen 1278 lakos él a  településen a januári adataink szerint. Nyaranta még körülbelül hétezer ember érkezik meg az üdülőkbe. Egyébként érdekes a helyzet,  akik itt a hetvenes években nyaralót vettek, akkoriban voltak életük derekán, ma már   a többség idős ember. A fiatalok nem kedvelik az akkori  dácsás stílust, akik építkeznek, családi ház jellegű épületet emelnek.
Meg is néztünk belőlük néhányat, mégpedig ott, ahol emberek, munkagépek dolgoznak.
-  A település két részre osztott. Amikor a jelenlegi testület felállt, vállaltuk, hogy a Borostyán utca két oldalát  vagy Köpüs és Csend, vagy Berkenye és Galagonya utcákat  megpróbáljuk összekötni a  Köpüs-árkon átívelő megoldással. A négy év alatt  vártunk az elérhető pályázatra  - közben félretettünk kilencmilliót -, mivel nem sikerült nyerni semmilyen pályázaton, nekiláttunk  önerőből a megvalósításnak. Gyaloghíd készül, hogy  itt  juthassanak át a lakók egyik településrészből a másikba, ne kelljen a főúton, a szalagkorlát közt gyalogolni. A gyerekeket reggel még elviszik a szülők  az iskolába, de délután itt biztonságos lesz a gyaloglás.  Autóforgalmat nem viszünk a hídra, aki a nyugalma érdekében itt vásárolt telket, nem szeretné, ha háborgatná az életét a zaj. Egyébként nem lehet mindenkivel jót tenni, mindig van, akinek nem tetszik valami- mondja a polgármester.
Elkerültünk az Ingókövek felé is,  Sukorónak ez az egyik leghíresebb  látnivalója természeti értékei közül. Molnár Gábor az Ingókövek melletti vízműves bázisra mutatott.
- Kinevethetnek, de annak is örülök, hogy a jó  munkakapcsolat révén elértem, a szokásos kék,  vizes szín helyett a bázis épületének, környezetének felújításakor nem azt, hanem a zöldet  alkalmazták. Jobban tájba, környezetbe illő.


Elkanyarodtunk a pincesor felé, közben kukoricaföldet láttunk, közepén csapással. Bejárnak a vaddisznók, összetiporják, rájönnek az őzek, a gazdának alig marad valami a termésből. Más a helyzet  a pincesor takaros portáinál, melyek  történetéhez tartozik, hogy a II. világháború egy részét ezekben a földbe süllyedt helyeken vészelték át a helyeik.  Manapság errefelé esténként kinyit néhány pince, elszabadul a jókedv. Őszidőben már inkább csak a helyiek jönnek össze kis esti kvaterkázásra, de nyaranta vendégek is szoktak érkezni.
- Az idegenforgalmi adóbevételünk 2006-ban 310 ezer 400 forint volt, rá egy évre 498 ezer 600, 2008-ban 602 ezer 800, tavaly 403 ezer. Kár, hogy lefele ment.
Sajnálkozott  a polgármester, de közben megérkeztünk Mozsa István szőlőjébe. A gazda kezében egy próbapohárral fogadott bennünket és megmutatta gondozott 3700 négyzetméteres szőlőt.
- Gyúrón születtem, mert édesanyám nagynénje bábaasszony volt,  de utána rögtön hoztak vissza, azóta itt élek.  Már betöltöttem a 73 évet, ennyi idő alatt sok minden történt a faluban. Alakult a téesz, elmentem előle Pestre, de hatvanban visszajöttem a Kossuthba, három évig hajtottam a lovakat, majd voltam a növénytermesztésnél  brigádvezető, később   az állattenyésztésben dolgoztam. 
Pista bácsi naponta kétszer is kimotorozik a szőlőbe.
- Mikor először termőre ért a szőlő,  húsz forint volt a bor, három forintért tankoltam a motorba. Most meg pár liter bor áráért lehet csak megtankolni a motort!
A termés szép, tizenháromszor kapott permetet, 130 ezer forintba került. A háti permetező megkéri az erőt, azért Pista bácsi azt mondja, ha lefényképeztük a szőlőt, fotózzunk a pincében is, aztán írjuk oda, hogy meg lehet venni.
- De csak úgy, hogy én még kijárhassak ide,  amíg nem kerülök a többi régi sukorói mellé...

Kis terület, nagy örömökkel - jegyzet

Nemrég találkoztam egy olasz ismerősömmel. Mindketten dicsekedtünk saját hazánkkal, szűkebb pátriánkkal. Hízott a honfiúi lelke, mikor mondtam, hogy szeretem a napfényes Itáliát. Szeretem, mert az ott élő emberek temperamentuma közel áll hozzám, vidámságuk, életigenlésük szimpatikus. Szeretem, mert a finom olasz vörös borok kellemes pillanatokat szereznek minden borkedvelő embernek. Kedvelem, mert a természet mindennel megajándékozta földjüket, amiről a turista álmodozhat. Vannak tengereik, elvarázsol az Adria, vagy a Földközi-tenger partjának bársonyos homokja, a hullámok sóssága, vannak hegyeik, az Alpok síparadicsomai.  Onnan aztán aligha kívánkozik bárhova,  más tájékra nyaralni, kikapcsolódni a polgár. Jó nekik!
De ne feledjük: nekünk sem rosszabb! Belegondoltak már abba, hogy Fejér gazdag vizekben, van Velencei-tavunk, amelyben úgy lehet fürödni, hogy közben bámulhatjuk a szembeni hegyoldalt. Van Dunánk, és a legnagyobb folyónk vagy éppen  Rétimajor halastavának gyümölcsei mennyivel   ízesebbek, mint a tenger szálkátlanai.
És ne feledkezzünk meg a  hegyeinkről: a Velencei-hegységről, ahol megkergettük az osztrákokat, dicsekedhetünk a Bakony vadregényes tájaival, de kedvesek a Vértes lankái is. És büszkén szóljunk arról, hogy sokkal közelebb vannak hozzánk a Chiantinál a Velence és környéke Zengő borai, a kékszőlős finomságok, a móri ezerszer jobb az olasz fehérnél.
Kicsi terület, nagy örömökkel. Mégis, miért máshol keressük a nyár, a tél örömeit?

Silye Sándor