Döbbenet: a megbénult lány családjától perköltséget követelnek

Az étkező ablakából  a szaletlire látni. A sötétbe forduló alkonyban lassan  elmosódnak a kicsi, fatetős  pihenő vonalai, de Szilvi rendületlenül néz arrafelé. Sosem járt még ott. Vagyis sohasem  a saját lábán. Amikor képes lett  volna, tipegő egyévesként,  ez a  ház még nem létezett. Akkor    emeletes épületben laktak, s  a tragédia után sok-sok  évvel, kényszerből  emelték  a könnyűszerkezetes, alig több mint nyolcvan négyzetméteres   házat.  Négyen laknak itt:  a nagymama, az ő segítsége is nélkülözhetetlen, Szilvia, aki  október 4-én  töltötte  be huszonötödik évét, Magdi, az édesanya, s  az édesapa, Kellner  László.  Nagyfiuk  már családot alapított,  csak látogatóba jár  haza.  No  és még itt van egy szép, nagy, igen haragos  eb, vigyáz  a házra.
Az épületet  és  közvetlen környezetét   nyugodtan tanulmányozhatnák az akadálymentesítésért  felelős  szakemberek:  a lejtős feljáró, a méteres  szélességű ajtók,  a speciálisan kialakított fürdőszoba mind-mind azt szolgálja, hogy  Szilvia  gondozása  zökkenőmentes legyen... Említettem volt,  kényszerből épült a ház, kényszerből alakult  úgy az életük, ahogy most van, s marad az idők végezetéig. Bár kérdésemre, hogy miben bíznak - nekem az emberi segítőkészség jutott eszembe -,  azt mondják:  fejlődik az orvostudomány.
De  nézzük az életüket, amit  kegyetlenül  mért ki a véletlen. A sors? Nem tudom.

Szilvi egyéves volt, amikor mint minden gyermek, megkapta, cseppekben a gyermekbénulás elleni  vakcinát,  a Sabin-cseppeket. (Kötelező védőoltás volt.) A polio, vagyis  a gyermekbénulás rettenetes betegség, az ötvenes évek végén kitört járványban  nagyon sok kicsi  megbénult,  akik túlélték is,  vastüdőben  tengették-tengetik az életüket. Alighanem  már  csak tucatnyian lehetnek  a  ma is élők. Vegetálók.  Az egyéves kislány az oltás után négy héttel  megbetegedett,  a doktorok  agyvelőgyulladásra, gerincvelő-gyulladásra, de mumpszra  is gyanakodtak. Szerencsére gyorsan kórházba került a kicsi. A  szülők ma is hálával emlegetik  Barabás Éva főorvosnő nevét, aki  felismerte, hogy  oltási szövődményről van szó. Azonnal a  budapesti Szent László Kórházba  küldte rohammentővel a gyermeket, akkoriban ugyanis (így emlékeznek a szülők)  Fehérváron nem volt   gyermekek  lélegeztetésére  alkalmas  gép.  A kislány tehát életben maradt,   viszont a mozgatóidegein  már nem lehetett segíteni,  lélegezni  tudott egyedül,  de  semmi  másra  nem volt képes. A  szülők  perelték az államot,  hiszen   kötelező védőoltásról volt szó, és az egészségügyi törvény értelmében az  államnak   felelőssége, mi több, kártérítési kötelezettsége  van  ilyen esetekben.  Egy évvel később a  bíróság is kimondta, hogy a gyermek oltási szövődmény áldozata. Százezerből egy eset  fordult  elő,  kis szám  de nekik száz százalék.  Kártérítést  is megítélt a bíróság. S hogy  miként ment az élet  tovább?  Mindennapos   keserves  küzdelmekkel. További  perek  kezdődtek,  hogy a gyermek  megfelelő ellátást kaphasson. Dossziékat  mutat az édesapa,  táblázatokat, feljegyzéseket,  mikor, milyen kezelésre, gyógytornára,   masszázsra  vitték  a gyermeket, vagy hívtak hozzá    segítséget. Saját  költségükön orvosokat, természetgyógyászokat  kerestek fel az elmúlt huszonégy év során, megjárták Japánt, ahol szintén kezelést kapott a  cseperedő lány. Aki  bájos,  okos   végzős a jogi egyetemen  - csak  mozgásképtelen. Mutatja, a bal kezét valamennyire  meg tudja mozdítani, a jobb  sajnos  deformált. Felállni  nem tud, leülni sem, jobbára    édesanyja  látja el  nullától   huszonnégy óráig. Gyakorlatilag egy percre sem lehet egyedül hagyni. Mosdatni kell,  öltöztetni,  etetni, fésülni, mint egy babát. Szilvia meséli,   gimnáziumi  társai  soha nem  gúnyolták, s elfogadták őt  az egyetemen is olyannak,  amilyen. Meséli  azt is,   izikai fájdalmai nincsenek,  s  érezni is mindent érez, még azt is, ha - él példával - egy hajszál  kerül a lábujjai közé. Csak a mozgató idegek sérültek  magyarázza....   

Csaknem  negyedszázada viselik, tűrik a terhet, ami  rájuk méretett. Mindent, de mindent  Szilvia  gondozásáért  tettek és tesznek. Soha nem  fordultak   a nyilvánossághoz, nem kértek  segítséget.  Most az egyszer azonban  kénytelenek: pert veszítettek  ugyanis a magyar állammal szemben,  immár a  Legfelsőbb Bíróság  mondta ki, hogy  Kellnerék  - a szülők - szintén jogosultak  lennének  kártérítésre  a saját   tönkretett  életük  miatt (ez volt  a per tárgya),  igényük azonban elévült. Kellnerék ugyan nem értik,  mitől évülhet el  valami,  ami  folyamatosan  történik. A lényeg, hogy  csaknem  hárommilliós  perköltséget  kell  kifizetniük, a határidő  már le is járt.  Jön a végrehajtó.
Valamennyi  kormányzati  szervnek,  s magának a miniszterelnöknek, Orbán  Viktornak   is elküldték  levelüket,  amelyben sorsukról  beszámoltak.  Eddig  csak elutasító válaszokat kaptak, mondván nincs mód a perköltség  ki nem fizetésére.  Legutóbb Schmitt  Pál  köztársasági  elnöknél kértek kegyelmet.
Jól olvasták: még ők kérnek kegyelmet...