Csökkenhetnek a magas fűtésdíjak - ösztönzők spóroláshoz

Mint arról beszámoltunk, egy közelmúltban lezajlott, költségmegosztóval foglalkozó fórumon az I. Számú Lakásfenntartó Szövetkezet felvetette, hogy a jelenleg általánosnak mondható fűtéselszámolást  - miszerint az elfogyasztott hő ötven százalékát a lakások légtérfogata alapján, a maradék ötven százalékot pedig a költségmegosztó által mutatott fogyasztási egység alapján osztják fel - érdemes lenne megváltoztatni 70-30 vagy akár 80-20 százalékra.
 
A felvetésre Tófalvi György, a fehérvári költségmegosztók zömét működtető Techem Kft. igazgatója reagált. Véleménye szerint  nem szabad a légtérfogat arányos hányadot ötven százalék fölé emelni, ezzel ugyanis megszűnne az ösztönző erő arra, hogy a lakók szabályozzák a fűtést, azaz spóroljanak, hiszen a termosztátok tekergetésével csak néhány százalékban tudnák csökkenteni az éves fűtésszámlájukat. Ezzel tulajdonképpen a költségosztás is értelmét vesztené. A szakember szerint ugyanakkor meg lehet, sőt meg kell szüntetni a csőről fűtés lehetőségét. Ennek legjobb módszere, hogy némileg csökkenteni kell az úgynevezett előremenő fűtővíz hőmérsékletét, ennek következtében a lakásba bejövő csövek nem lesznek olyan forrók, hogy azzal ki lehessen a lakást fűteni. Amennyiben a lakó magasabb hőmérsékletet szeretne a szobában, kénytelen lesz feljebb tekerni a termosztatikus szelepet.  Mivel a házban a túlnyomó többségnek erre lesz szüksége ahhoz, hogy lakásban meleg legyen, így a ház kifűtésének költségei egyenlőbben oszlanak majd meg.  A fűtővíz és a rendszer ideális beállítása  az, ha - egy nyitott szeleppel működő radiátorral - a tulajdonos el tud érni 22-23 fokot, de nem tudja felfűteni a lakását 26 fokra.
- Ha nem tűzforró a cső, sajnos a lakók többsége rögtön telefonál a szolgáltatóhoz, hogy emeljék meg a víz hőfokát. A többség azt gondolja, neki az jó, ha forró a cső, mert azért nem kell fizetnie a lezárt radiátor mellett. Pedig ha a radiátorokat mindenki használná, az egy lakásra jutó fűtésköltségek csökkenhetnének is - tette hozzá magyarázatként Tófalvi György, aki szerint nagyon sok olyan épület van Székesfehérváron, ahol jól működik a költségmegosztás rendszere, s valójában csak néhány kiugró eset van.

Ha kitekintünk Nyugat-Európára, akkor a Németországban hosszabb ideig élő szakember tapasztalatai szerint a nyugati emeletes házak esetében valójában a költségmegosztós házak vannak túlsúlyban, hiszen amikor ezek többsége a hatvanas-hetvenes években épült, még olcsó volt a távhő, így a lehető legegyszerűbb, függőleges elosztású fűtési rendszereket építették ki, melyekre a későbbiekben sem lehetett hőmennyiségmérőt, csak költségmegosztót felszerelni. Tófalvi György szerint tévedés az, hogy a lakásonkénti hőmennyiségmérő adataiból pontosan ki lehet számolni a majdani fizetnivalót: - A ház hiteles fogyasztását a ház főmérője méri a ház hőközpontjában, ugyanakkor a házban igen kiterjedt vezetékrendszer tekereg, melyen természetesen van hőveszteség, amit ugyancsak szét kell osztani a lakók között, a különbség tehát csak annyi, hogy a költségmegosztást a lakásonkénti hőmennyiségmérők alapján kell elvégezni. Ebből következően fordulhat elő, hogy a lakó leolvassa, mondjuk  10 gigajoule-t fogyasztott, ennek kifizetésére készül, ám a már említett hőveszteség lakók közti elosztása miatt mégis többet fizet az általa előre  kalkuláltnál. Ez pedig akár még nagyobb feszültséget is kelthet a lakók között!
 
Visszatérve a költségosztókra: előkészületben van egy rendelet, mely az esetleg kiugróan magas fűtésszámlák díjának csökkentését segítené. E szerint egyetlen épületben sem lehet egy lakás fűtésszámlája magasabb, mint az épület átlagának két és félszerese. A rendeletet a remények szerint még az idén elfogadhatják, ami ugyancsak segíthet a feszültségek csökkentésében.