2011.05.30. 15:01
Kiskerttel és táblajátékokkal bővült az iskola
Székesfehérvár - Hétfőn zárta a madarak és fák napján elkezdett programsorozatát a Széna Téri Általános Iskola. Az intézmény udvara és parkja sok érdekességgel gazdagodott.
Egy ökoiskola diákjait a természettel való közösségvállalásra nevelik. A gyerekek jeleskedtek a nemrég tartott szemétszedési akcióban, szüleik és tanáraik pedig igen kreatívnak bizonyultak a hulladékok újrahasznosítása terén. Az intézmény vezetője továbbra is elvárja a kicsiktől, hogy külön kérés nélkül is vigyázzanak az iskola és környéke tisztaságára.
- Meg kell tanítani őket tenni a természetért, szeretni a környezetet, ezért a városgondnokságtól kapott fűszernövényekből kis kertet alakítottunk ki az iskolaudvaron, amit becsülettel locsolnak is a diákjaink. Ugróiskolánk mellé felfestettünk a betonplaccra egy sakktáblát, amelyhez a figurák újrahasznosított műanyag palackokból készültek. A parkunkban található fal egyik oldalán már korábban helyet kapott egy történelmi játszófal, ez most egy bútorlapból készített, malom táblajátékkal egészült ki. Egészséges és környezetbarát légkört kívánunk teremteni a környékünkön, így a gyerekek játék közben is közel kerülhetnek az élővilághoz - mesélte Minárikné Ambrus Magdolna, az iskola igazgatónője.
A hosszú összefogás zárásaként az iskola elsősei adtak színes műsort. A versmondók előadása és a mesejáték után nagy kört alkotva énekeltek az alsósok és tanítóik az összefogás jegyében. Ezt követően a pedagógusok vezetésével ki is próbálhatták az új játékokat. Láthatóan nagyon élvezték a közös mókázást. Az iskolások a Láss csodát Magyarországon elnevezésű projektnek köszönhetően a nyáron erdei iskolában és kirándulások során tanulhatnak meg még többet az őket körülvevő világról.