2011.06.23. 13:28
Megyei közgyűlés: változás a Velencei-tavi sportiskolánál
Végelszámolással megszünteti a Fejér Megyei Önkormányzat a Velence-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft-t. A végelszámolás október 1-jével kezdődik, a cég kezében levő ingatlanokat addigra a megyei önkormányzat visszaveszi - döntött csütörtökön a megyei közgyűlés.
A megyei közgyűlés csütörtöki ülésén Molnár Krisztián főjegyző javaslatára a három pályázóból Kovács Zoltánt választották az önkormányzat aljegyzőjének. Eddig a dunaújvárosi önkormányzatnál dolgozott, foglalkozott a választási és az önkormányzati ügyekkel.
A testületi ülésen elfogadták, hogy jogutód nélkül, végelszámolással megszüntetik a Velence-tavi Vizi Sportiskola Nonprofit Kft.-t. Az ok, hogy a 2007-ben létrehozott üzemeltetési forma sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A cég veszteségesen működött, és két üzleti évben nem volt meg a törzstőkéje. Ilyenkor vagy az alapító önkormányzat tőkésíti a céget, vagy megszünteti. A megyei önkormányzat gazdasági helyzete miatt az utóbbi mellett döntött. A végelszámolás októberben kezdődik.
Vargha Tamás, a közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy nem a sportiskola szűnik meg, hanem az azt működtető társaság. Technikai jellegű megoldás - mondta. Az intézkedés semmiben nem érinti a VVSI nyári működését, minden megkötött szerződést betartanak. A három hónapra megválasztott új ügyvezető igazgatótól azt várják, hogy biztosítsa a működés folyamatosságát, takarékosabb működést érjen el a minőség romlása nélkül, és segítse az önkormányzatot a sportiskola jövőjéről hozandó döntésében. Az elnök hangsúlyozta, hogy a nonprofit kft. vagyona még október elseje előtt visszakerül az önkormányzat kezében és az intézmény profilja sincs veszélyben.
Lejárt a kórházhoz és a múzeumhoz kinevezett önkormányzati biztosok megbizatása. A kórházi biztos jelentését elfogadták, megállapítva, hogy jó úton indult el az intézmény. A múzeumi biztos nem adott le jelentést.