2011.09.22. 13:39
Honfitársaik sírjait tették rendbe a német katonák
Székesfehérvár - Tizenkét német katona napokig dolgozott a Szentlélek temetőben, honfitársaik sírjait tették rendbe. Programjuk koszorúzással egybekötött ünnepséggel ért véget csütörtökön.
A Városházán szeptember 16-án Róth Péter alpolgármester fogadta a bajorországi Bogenből érkezett Panzerpionierbataillon 4 alakulat katonáit. A Fehérvárra érkezett csapat a Német Háborús Sírokat Gondozó Szövetség szervezésében, együttműködésben a HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Osztállyal munkálkodott a Szentlélek katonatemetőben, ahol ma délután koszorúzással egybekötött ünnepséget rendeztek. Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki az eseményen.
Felújították a Szentlélek temető bejáratának fából készült szerkezetét, kétszáz honfitársuk sírkeresztjén újrafestették a neveket, illetve faültetési munkákat is végeztek. Látogatásuk ünnepséggel zárult, ahol a német és a magyar himnusz elhangzása után Székesfehérvár polgármestere, majd Andreas Safra főhadnagy, az alakulat tagja és a német csoport vezetője mondott beszédet. Az ökumenikus áldást követően koszorúkat helyeztek el a II. világháborús emlékműnél a német alakulat és a város nevében.