2011.10.27. 20:17
Iszapkatasztrófa - A bizottság megnevezte a felelősöket
A kolontári vörösiszap-katasztrófát vizsgáló bizottság elfogadta a felelősöket megnevező és okokat feltáró jelentését: eszerint elsősorban a MAL Zrt. a felelős, valamint a közreműködő hatóságok, és a jogalkotó is.
Elfogadta az Országgyűlés vörösiszap-katasztrófát vizsgáló bizottsága a jelentését, és az arra épülő határozat-tervezetet, melyet benyújtott a parlament elé.
Kepli Lajos, a bizotság jobbikos elnöke ismertette a Naplóval, mi áll a jelentésben: a katasztrófáért elsősorban a MAL Zrt. felelős, mondta, mivel a cég az engedélyeiben leírtaknál jóval nagyobb mennyiségű lúgos folyadékot halmozott fel a tározóban lévő vörösiszap tetején, és a gátfalak állapotát sem ellenőrizték megfelelően. A jogi szabályozásban található kiskapukat felhasználva az erősen maró, lúgos vörösiszapot nem veszélyes hulladékként kezelték, és az üzemet katasztrófavédelmi szempontból sem minősítették veszélyesnek.
További részletek ide kattintva, a Napló honlapján!