A bort dicsérte a költő

Bor- és szómívesként mutatkozott be Koch Imre azon a rendhagyó esten, melyet a Szent István Művelődési Házban tartottak, s amelynek ő volt a főszereplője.
Rendhagyó volt az est, mert nem igazán lehetett eldönteni, hogy vidám borkóstolóba csöppent-e az ember, avagy komoly irodalmi estre. A sokszor  egyenesen filozófikus szövegek az utóbbira engedtek következtetni, a fehér abrosz mellett üldögélő, négyfajta bort is végigkóstoló hallgatóság az előbbire.
Persze - miként az esten kitűnt - az 1954-es születésű, Székesfehérváron élő  Koch Imre esetében az irodalom és a bor elválaszthatatlanok egymástól. Mint mesélte, húsz esztendős  kora körül kezdett a költészettel foglalkozni, ám olyannyira  belegabalyodott a poézisba, hogy az már önveszélyes  volt. Eztán olyat akart csinálni, aminek kézzel fogható eredménye van.
A borászat ilyen: amikor  hátranéz, látja maga mögött a gondosan  karban tartott szőlősorokat.
A jó bor  előállításával mintegy húsz éve kísérletezem, és ez a kísérletezés számomra egyfajta hagyományokon alapuló kézművestechnikát, mi több, életmódot jelent. Maga a végtermék, a bor fizikailag és mentálisan élni segít - fogalmazott az esten Koch Imre, aki a 17. század híres receptgyűjteményét jegyző Bornemissza Anna stílusában az alábbiakban fogalmazta meg a    maga borfilozófiáját:
"A jó bor gyógyír, mely a való szépségét mutatja, finom illatát fölfedi előttünk,  a szájnak jó ízt ad, a testet melegíti, a vele élőt megeleveníti,    óvja a világ nyavajáitól, ki issza, eszét újítja, lelkét virágozza föl véle. Hiányában az ember, mint ki kákabélű jót nem eszik, resved, kórság gyötri, csak nyálát folyatja, lelke szárazul, inai remegnek és csak szédölög a világban... Lássuk hát ím a bor sokféle hasznait, vegyünk magunkhoz bölcsen, igyunk gyakorta barátsággal, mert íly módon bírva azt, megsegíti éltünket."
 

Koch Imre 700 négyszögeles nadapi szőlőjében többfajta bort készít: azt est résztvevői először rajnai rizlingjét, majd roséját, aztán merlot-ját, végül cabernet savignonját kóstolhatták végig.
A bor azonban több mint egyszerű élvezeti szer. Ezért aztán nem véletlen, hogy napjaiankban egyre erősödő érdeklődést tapasztalunk a bor iránt. Valóságos kultusz van keletkezőben, amelynek tárgya a bor - fejtette ki a borászköltő az esten. Az e mögött megbúvó mozgatóerő igen hasonlatos ahhoz, amit a Koch Imre által idézett egyik festőbarátja imígyen fogalmazott meg: "Állandóan bennünk van az a nyugtalnító érzés, hogy nincs meg az, amit keresünk."
 Nem valódi közösségben  élünk, hiányoznak a rítusok, a valódi ünnepek, amelyek képesek kizökkenteni az embert a hétköznapok rutinjából, taposómalmából. A bor ugyanakkor ünnephordó. Összehozza az embereket, hiszen hatására - miként az alkotó fogalmazott  - olyat is meglátunk egymás szemében, amit egyébként nem veszünk észre.
 A bor az átváltozás itala. Elnevezése a sajátunk, nem más nyelvből kölcsönzött.
A szó eredetileg derengést, szürkületet, egyfajta átmeneti állapotot jelentett; átvitt értelemben ma is a változást jelképezi, magát az életet, a létezés boldog örömét - hangsúlyozta Koch Imre, aki borivásra biztatott  mindenkit.
(A jelenlevőket nem kellett különösebben nógatni; többek repetáztak  több fajtából is...)

A bor a köszöntés itala, az élet köszöntésének itala. A felmutatott pohár felmutatott jel, gesztus. Azt fejezi ki: örülök, hogy látlak, hogy te is itt vagy, benne valamiben, aminek részei, részesei vagyunk - vélekedik Koch Imre, aki szerint a bor története férfiak és nők története, a mámor és a kegyelem öröme-fájdalma a szétszórattatásé és az összetartozásé. Tudni valami fontosat a borról - fogalmaz - ugyanannak a szakrális körnek a megismeréséhez tartozik, mint saját történetünk megértése. S ha elég mélyre ásunk, eljutunk ehhez a szakralitáshoz; és itt, ezen a szinten kapcsolódik a költészet a borral. Mindkettő egyfajta metamorfózis, az átalakulás eszközévé válik.
Koch Imre útja a költészettől vezetett a borig, majd a bor  vezette vissza az irodalomhoz.  A fenti felismerések birtokában törvényszerűen, mondhatnánk. Első kötetét A nap arca címen  2008-ban adta ki a Felső-magyarország kiadó, a második A rendezett álom 2010-ben jelent meg. A harmadik - mint mondja - alakuló félben van. Bár klasszikus értelemben nem borász, kiváló borai okán befogadta a szakma is. S habár késve, kívülről érkezett az irodalomba, elismerik annak művelői is.
Nagy szó ez, mert az irodalmárok kasztja meglehetősen zárt. Talán  - de ez persze csak az én véleményem - még a borászokénál is belterjesebb.

A pohárnok dala

avatott kézzel töltöm e bort
e vékony kehelybe
kívánatosan csillogó
remek
fűszeres íze
örömet ígér

ráismersz még erre a harmóniára

bámullak Dionüszosz
amint karcsú fekete hajódon
félkönyökre ereszkedve
siklasz a múlt vizein

nem a mámor
árnyat adó
magányos szőlőfa a társad
mely az árbocra fut
szakállad előre mered a szélben
míg vakít
 a déltengeri nap