A szabadságharcra emlékeztek Ráckeresztúron

Március van, tétován, kissé késik a tavasz, de nemzetünk zászlóit büszkén lengeti, olykor tépi a március tizenötödikei, változást hozó szél.

Ünnepre, emlékezésre gyűltek össze a ráckeresztúri tornacsarnokba óvodások, iskolások, gyerekek és felnőttek, hogy kokárdás szívük egy - egy szál virágát letegyék a márciusi ifjak, a hős katonák, történelmet formáló politikusok lábai elé, akik az életüket adták a szabadságért, áldozták a hazáért.

Az ünnepség kezdetén, a Himnusz eléneklése után, Ónody Miklós köszöntötte az egybegyűlt ünneplőket, valamint az újonnan megválasztott polgármestert, Szentes-Mabda Katalin Dórát.

A Mosoly óvoda Makk Marci csoportja adott elő kedves, az ünnep fényét emelő, huszáros, táncos, énekes kis műsort, ők így köszöntötték 1848. március 15-ét.

Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke hazánk, nemzetünk, hős elődeink, drága anyanyelvünk, tágabb és közvetlen pátriánk előtt, mély alázatossággal tisztelgett. Ünnepi megemlékezésében elmondta:

„A magyar történelem eseményei között számunkra a legkedvesebb, s a történések óta a legféltettebb, legdrágább ünnepünk. Ellenállt a társadalmi idegrohamok és fertőző betegségek, minden politika méltatlan és képmutató próbálkozásának. Március 15-e állja, 164 éve állja a harcot, ellenáll minden gonosznak, és büszkén, szívdobogtató öntudattal várjuk minden esztendőben. Ma a pálfa-rácegrespusztai gyerekek, Illyés Gyula szülőföldjén - áldja meg az Isten minden rögét -, a Bella István és Bokros János „örökében járó” sárkeresztúri fiatalok, a Csoóri Sándor és Csanádi Imre szavait szívükben hordó emberek Zámolyon; vagy akitől a Szózatot kaptunk, Vörösmarty szülőfalujában, a nyékiek mind, pirosló arccal állnak a nemzetiszínű lobogók alatt. És érzik, érezhetik magukban, s talpuk alatt ennek a földnek melegét, szeretetét és parancsolatát az itt maradásra. De ugyanígy, összeérő szívdobbanást lehet érezni Csíkszereda, Magyarkanizsa, Beregszász, Kassa vagy akár Kismarton felől is. És küldjük mi is, innen Ráckeresztúrról üzenetünket, íme, itt vagyunk, részesei vagyunk hittel és szeretettel annak a seregnek, amit minden félelmes tavaszidő láttat. S amely sereget meg lehetett osztani, el lehetett, lehet gyengíteni, megronthat pénz, a pénzhatalom irigyei, el lehet vonni rövid időre tekintetét lobogónkról. Sátáni erővel meg lehet rendíteni hitét, de megsemmisíteni nem lehet soha. És nem hagyja elveszejteni reményét, aminek jelképe a kokárda.”

Az ünnepi gondolatok után, a Petőfi Sándor Általános Iskola művészeti tagozatos tánccsoportja adott elő egy fergeteges toborzót. A melegszívű, táncos lábú fiúkat és kislányokat Kossuth-nótákat éneklő iskoláskórus követte.

A szabadságharc első napjaiból kiragadott életképeket mutatott be a kisdiákok azon csoportja, amely a műsor végén egy háromszínű nemzeti lobogót alkotott.

A ráckeresztúri Kenderikék kórus négy, csengő hangú lányának éneke zárta az ünnepség első részét.

A Hősök-kertjében koszorúzással ért véget a lélekemelő délelőtti megemlékezés.

A hősök addig élnek, ameddig emlékeznek rájuk.