férfijogok

2021.02.23. 10:03

Megvétózhatná az apuka a terhesség megszakítását

Az apukáknak is kellene, hogy joga legyen beleszólni, ha a gyermekük elvetetéséről van szó. Éppen ezért mutatták be konzervatív politikusok a törvénytervezetet, ami megadná a férfiaknak ezt a lehetőséget.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Beleszólhatnának az édesapák a gyermekük elvetetésének ügyébe egy nemrég bemutatott törvénytervezet szerint. A férfiak így megakadályozhatnák, hogy a gyermekükkel várandós nő abortuszt hajtasson végre – ha pedig a nő mégis elvégeztetné magán a beavatkozást, úgy büntetést is kaphatna miatta – írja a V4NA.

A tervezettel Tennessee-ben álltak elő, és egy republikánus szenátor, Mark Pody mutatta be február elején. Mint kiderült a részletekből,

az apaságot önként vállalhatja magára az érintett férfi, és ez megtörténhet a gyermek anyjának aláírása nélkül is.

A férfinak DNS-bizonyítékot kell szolgáltatni az apaságra, de ha a nő elismeri az apa létét, akkor ez nem szükséges.

Mark Pody szerint egy apának jogában áll beleszólni, hogy mi történjen a gyerekével. Például lehetőséget kell neki biztosítani arra, hogy nemet mondhasson, ha valaki meg akarja ölni a gyermekét.

A magát a gyermek apjának való férfi később felelős lesz a gyermek támogatásáért, és a szülői kötelezettségek betartásáért.

Az apaságot pedig a gyermek megszületése után már nem vonhatja vissza

– azaz nem mondhatja azt, hogy mégsem az övé a kicsi.

Ha a törvénytervezet átmegy mindenhol, akkor július elsejétől érvénybe is léphet az államban.

Tennessee-ben egyébként tavaly hatályba lépett egy úgynevezett „szívverés” törvény is

– hasonló, szigorú abortusz szabályozást több amerikai államban is hoztak, legutóbb Dél-Karolinában. Ennek értelmében az abortusz előtt meg kell vizsgálni ultrahanggal a magzatot, és ha már van szívverése, akkor tilos megszakítani a terhességet.

Bill Lee, Tennessee republikánus kormányzója tavaly történelmi pillanatnak nevezte a törvény aláírását. Úgy fogalmazott, hogy

a szabályzás a vitathatatlanul a legkonzervatívabb, leginkább életpárti törvény az Egyesült Államokban.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!