2024.05.14. 06:55
Pataki Ádám elmondta, hogyan halt meg az édesapja
Nagyon szomorú, amiről beszámolt.
WZS_5525.jpg
Fotó: Weber Zsolt
Pataki Ádám emlékeiben élénken él a pillanat, amikor édesapja a műtéti ágyról hívta fel, hogy elmondja neki: infarktusa miatt azonnal megműtik.
Pataki Ádám nem cukrásznak készült
Liptai Claudia férje 2014-ben vesztette el édesapját, akivel nagyon jó viszonyt ápoltak. Ádám nem cukrászi pályát képzelt magának, az élet azonban mégis így hozta:
„Apukám következetesen nevelt, elképesztő, amit ő véghez vitt. Persze örültem volna, ha több apa-fia programunk lett volna és többet tanulhattam volna tőle a szakmáról, de sajnos erre már nem volt lehetőség.”
A mestercukrász úgy ítéli meg, hogy apjával nem mindenben értettek egyet, a Pataki Cukrászda vezetése pedig egyik pillanatról a másikra szakadt a nyakába – írja a Bors.
„Pont egy olyan periódusom volt, amikor elkezdtem nézelődni, hogy máshol milyen lehetőségek adódhatnak. Ezt senki nem tudta, ettől még ugyanúgy végeztem a munkám.”
Minden olyan gyorsan történt
Pataki Ádám a Sláger FM műsorában elevenítette fel a történteket:
„Augusztusban orbánca lett, így az Ország Tortája eseményen nem tudott részt venni, de folyamatosan konzultáltunk róla. Augusztus 20-án én voltam kint a tortainstallációnkkal. Az esemény után a Csalogány utcától az Alkotás útig – ahol akkor laktam – hazagyalogoltam, végig beszéltünk telefonon. Hazaértem, eldőltem, és egy óra múlva ő hívott. Azt mondta, ne hívjam anyámat, most tolják a műtőbe, infarktusa van.”
Édesapja ezt követően Balatonfüredre ment a gyógyulás érdekében, Ádámot lesújtotta édesapja halálának hirtelensége.
„A műtét után azt mondta, hogy szeretne hátrébb lépni, csináljuk úgy a dolgokat, ahogy szeretnénk. Intő jelnek vette a történteket. Szeptember 1-re Balatonfüreden volt, előtte együtt volt az egész család. Édesanyám szeptember 2-án hajnalban hívott, hogy édesapám meghalt. Előtte való nap még azon gondolkozol, hogy nem hívod fel, hadd pihenjen, majd hajnalban jön egy ilyen telefon.”
Bulvár-celeb
- A mesterséges intelligencia elemezte a jövőt és nagyon ijesztő, amit megállapított
- Ilyen megható sorokat csak egy anya tud írni: nagykorú lett Liptai Claudia lánya
- Csodálatos vörös égboltot láthat szerda este egy különleges együttállás miatt
- Megérkezett Iszak Eszter és Gyurta Dániel kislánya, csodás nevet kapott
- Weisz Fanni elárulta, kisfiút vagy kislányt várnak