2023.07.27. 06:05
Eltűnt a csernelyi gyilkos tini édesanyja, a nagymama szörnyű dologra gyanakszik
A nő szerint a fiú anyja megismerkedett egy nem túl szimpatikus férfival.
Illusztráció: Shutterstock
Amint arról idén januárban hírt adtunk, kegyetlenül meggyilkoltak egy 83 éves asszonyt Csernelyen. A szörnyű tettel a 14 éves Leventét gyanúsítják. A fiú rendszeresen átjárt a szomszédjához, Ilonához. A borzalmak napján azonban összevesztek, ezért a kamasz a gyanú szerint annyira megverte az asszonyt, hogy nem lehetett már rajta segíteni. A fiút hamar elkapták és elrendelték a letartóztatását, Miskolcon tartják fogva.
Levente édesanyját most eltűnésért körözik. A fiú kilenc testvéréből az öt kiskorút jelenleg Budapesten élő nagymamájuk neveli. Mónika attól tart, hogy a lánya nem önszántából hagyta el Magyarországot.
Egy rövid ideig együtt éltünk, de áprilisban a lányom egyszerűen eltűnt. Most a párommal nevelem öt gyermekét. Ez anyagilag és fizikailag is megvisel. Mindketten építkezéseken dolgozunk: az átadás előtt álló lakásokat takarítjuk
– mondta a nagyszülő.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/07/YZYF987jXTLQDXmxRuEArxH2ZRjMh32-TammBQGbeKM/fit/1200/787/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5NTY3OTFlNzkxZTRiMjA4NzM5YjM1ZmQ3OWU5ODRi.jpg)
Fotó: Bujdos Tibor
Mónika meggyőződése, hogy a lánya nem önszántából hagyta el az országot.
„Éppen ismerkedett egy nem túl szimpatikus férfival. Biztos vagyok benne, hogy ő kényszerítette, hogy vele tartson. Mónika hónapok óta semmilyen életjelet nem adott magáról, ezért bejelentést is tettem a rendőrségen. Azóta is körözik” – nyilatkozta az aggódó nagyszülő, aki a helyzet ellenére sem tart a legrosszabbtól.
Kaptam egy kinti ismerősömtől egy megbízhatónak tűnő információt, amely szerint a lányomat valamiért fogva tartják Németországban. Ezt természetesen a magyar hatóság tudomására hoztam. Úgy tudom, a magyar állam már fel is vette a kapcsolatot a némettel
– árulta el Mónika. Hogy mit mondott az általa nevelt gyermekekről, kiderül a Bors cikkéből.
Krimi
- Két napig hiába kiáltozott segítségért egy idős nő, az utolsó percben mentették meg (videó)
- Életbevágó lehet: elárulta a rendőrség, mire figyeljünk nyaraláskor
- Újabb hátborzongató részlet látott napvilágot VV Fanni megöléséről (videó)
- Ismét elhunyt egy postás: darázscsípés végzett a szanki kézbesítővel
- Gyászol a Balaton fővárosa, fiatal orvosnőt gázolt el a vonat