Krimi

2 órája

Súlyos siklóernyős baleset: sziklafalnak csapódott egy férfi

Súlyos siklóernyős baleset történt a Gerecsén.

MW

Fotó: Marton_KOVACS

Súlyos siklóernyős baleset történt a Gerecsén szeptember 11-én – számolt be róla Facebook-posztjában a Magyar Barlangi Mentőszolgálat.

„Egy 33 éves, tapasztalt pilóta délután 3-kor szállt fel, majd tűnt el a Gerecsében. Sporttársai digitális eszközökkel találtak rá a Tarján és Vértestolna határában levő Pes-kő barlang melletti sziklás részen. 

A pilóta egy repülés közbeni anomália miatt mentőernyőt kényszerült nyitni, így csapódott a sziklafalnak.

A helyszínre a BMSz 20, a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat 3 fővel érkezett. 

A sziklafalnak csapódott pilótát testszerte súlyos zúzódásokkal, fejsérüléssel és súlyosnak tűnő szuszpenziós szindrómával találtuk meg a függőleges sziklafalon egy keskeny párkányban részben felakadva, részben beszorulva, magatehetetlenül- nagyjából 20 méter mélységben a turista úttól. 

A sérült megközelítése, orvosi vizsgálata, ellátása majd kimentése is csak kötélpályákon, húzórendszerekkel volt megoldható. 

A mentésben a barlangi mentőkön kívül a Katasztrófavédelem hivatásos és önkéntes tűzoltó egységei vettek részt. A gyalogosan is járható útra való kimentés után a tűzoltók, mentők és barlangi mentők egy ideig gyalog, majd terepjáróval szállítótták a sérültet addig a dózerútig, ahol már át tudtuk adni a sérültet az Országos Mentőszolgálat Tatabányáról érkezett mentőegységének. A mentők a súlyos sérültet további ellátásra Tatabányára szállították kórházba. 

A mai mentés szinte órára pontosan akkor végződött, mint a tavaly ilyenkor sikerrel zárult  törökországi Morca-barlangban zajlott mentés. Mindkét akció orvosi feladatainak java részét Zádor Zsófia, Zudi látta el. 

A sérült siklóernyősnek jobbulást, mihamarabbi felépülést, majd sok szép repülést kívánunk. A mai mentésben közreműködő mentőknek, tűzoltóknak, önkénteseknek szívből köszönjük támogatásukat, segítségüket, együttműködésüket” írták posztjukban.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!