Népművészeti fesztivál

2 órája

A török hagyományok is bemutatkoznak az idei Mesterségek Ünnepén

A Magyar–Török Kulturális Évad alkalmából az idei Mesterségek Ünnepének díszvendége Törökország lesz, ezért kiemelt szerepet kap a török hagyományok bemutatása, valamint azok a magyar népművészetben való megjelenése is.

MW

Augusztus 17. és 20. között rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Augusztus 17. és 20. között rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban, ahol csaknem ezer magyar és külföldi kézműves portékáit tekinthetik és vásárolhatják meg az érdeklődők, valamint csaknem száz látványműhelyben ki is próbálhatják az egyes mesterségeket – közölte az eseményt szervező Népművészeti Egyesületek Szövetsége az MTI-vel.

A Magyar–Török Kulturális Évad alkalmából mintegy húsz török alkotóművész vesz részt a fesztiválon.

A legkülönlegesebb mesterség az ebru festés lesz, ahol egy edénybe töltött víz tetejére öntött festék segítségével jelenítenek meg mintákat a papíron. Mellette többek között kalligráfus, nemez- és bábkészítő mester, szövő, rézműves és üvegfújó mesterek, valamint népzenészek és néptáncosok érkeznek a rendezvényre, hogy minél szélesebb körben bemutassák a látogatóknak a török kulturális hagyományokat.

A rendezvény idei kiemelt témája, hogy bemutassa a török hatásokat a magyar népművészetben. Ennek keretében a két nemzet népi díszítőművészetében fellelhető olyan hasonlóságokat is megismerhetik meg az érdeklődők a látványműhelyekben és a mesterségbemutatókon, mint a gránátalma, a tulipán, vagy a kacsos-indás motívum.

Sok más műhely mellett az asszonyműhelyben a Galgamente népi kézimunkáit, díszítményeit, hímzéseit, mutatják be és ki is lehet próbálni azokat. A székkötő műhelyben az érdeklődők végig követhetik egy szék ülőkéjének elkészítését, amely hagyományos baranyai sváb kötés és az egész világon egyedülálló, de elmélyedhetnek a Zala vármegyei hetési hímzés letenyei hímzés, vagy a zalai fehér hímzés öltéstechnikájában is. Megismerkedhetnek továbbá a Pannónia csipke történetével, a Kis-Balaton környékének viseletkultúrájával vagy a gyöngyösnecc készítésével is.

A Dísz téren, a Hagyományok Háza Fabatka Porta népi játszóterén sok más mellett gyerekjátszóval, kézműves foglalkozásokkal, koncertekkel, táncházzal, mesemondókkal és a régi idők játékaival várják a családokat, de a Bihari Népművészeti Egyesület Góré népi játszóháza és a Bodorka Népmesei Kiskonyhája szintén tartalmas programokat kínál kicsiknek és nagyoknak.

A világ számos pontjáról érkeznek a mesteremberek

A díszvendég ország mellett üzbég, kazah, koreai, mongol, türkmén, kínai, angol és lengyel mesterek is gazdagítják az idei rendezvény programját. Kínából kalligráfus, Üzbegisztánból szőnyegszövő, miniatűr festő, ékszerkészítő és harangkészítő mester érkezik, Koreából a hagyományos hanji készítését ismerhetik meg, az Egyesült Királyságból érkező kalapkészítő mester pedig történelmi és kortárs nemezkalapokat készít, a hagyományos kézi nemezelési technikákat alkalmazva.

A Szentháromság téri nagyszínpadon a fesztivál minden napján a magyar nép- és világzene olyan jeles képviselői lépnek fel, mint Pál István Szalonna és Bandája, Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, Petrás Mária és Zenekara, Tímár Sára és Zenekara, a Fitos Dezső Társulat és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A divat iránt érdeklő közönséget pedig a népi ihletésű, újragondolt ruhákat felvonultató FolkTREND divatshown várják.

Augusztus 20-án ünnepélyes aratófelvonulással és kenyéráldással köszöntik majd Szent István napját és az új kenyér ünnepét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában