2021.05.05. 15:45
Megkérdezheti a főnök, kért-e vakcinát a beosztottja?
„El kell-e mondanom a munkaadómnak, a munkahelyi vezetőmnek, hogy megkaptam-e a koronavírus elleni oltást? – kérdezte több olvasónk is. Igyekeztünk utánajárni az erre vonatkozó szabályoknak, de mindenkire egységesen vonatkozó egyértelmű választ nem lehet adni.
Salgótarján, 2017. október 24. Ferkó Attila háziorvos influenza elleni védõoltást tartalmazó fecskendõvel a kezében Salgótarjánban 2017. október 24-én. Összesen 1,3 millió adag ingyenes védõoltás van a háziorvosoknál. A térítésmentes védõoltásra a 60 évesnél idõsebbek, az asztmások, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedõk, valamint a várandós nõk jogosultak. Az idén is jár azoknak is a vakcina, akik a munkájuk során vagy szervezett segítségnyújtás keretein belül migránsokkal kerülnek kapcsolatba. MTI Fotó: Komka Péter
Forrás: MTI
Fotó: Komka Péter
– Azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy minden munkavállalót minden cég kötelezően nyilatkoztathat az oltottságról. Ez legfeljebb akkor történhetne meg, ha a vakcina beadása után teljesen biztos lenne, hogy egyáltalán nem kapja el a vírust a beoltott. Ám magának az oltásnak is van kockázata és annak is, ha a két vakcina beadatása és a javasolt kivárási idő után megy el dolgozni a munkás. Kis esély így is van ugyanis arra, hogy megfertőződik, csak a súlyosabb tünetek jelentkezésének esélye csökken – mondta el Molnár Ákos jogász, aki munkaügyi szakértőként tanácsokkal segíti a Dunántúlon élőket, a vállalkozásokat is és rögtön hozzátette: ez egy nagyon komplex, bonyolult téma, sokféle szabályozással, kötelezettséggel összefügg.
Arról sem szabad megfeledkezni Molnár Ákos szerint, hogy a munkavállalóknak pedig folyamatos együttműködési kötelezettségük van, az említettekkel kapcsolatban is. Emellett munkavégzésre alkalmas állapotban kell minden esetben megjelenniük munkahelyükön, ellátniuk munkaidőben a teendőiket – ezt is figyelembe kell venni a mostani járványhelyzetben, ez is összefügghet az oltottságra vonatkozó tájékoztatással. Az biztos, hogy ha erről információkat ad a dolgozó vezetőjének, akkor azokat a cégnek az adatkezelésre vonatkozó törvény szabályai szerint kell kezelnie.
Holly László, a Vasas Szakszervezeti Szövetség területi ügyvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy az oltás beadatása sem kötelező. Elmondta, hogy többen még nem kapták meg a védettségi igazolványukat, vannak, akik még csak egy oltást kaptak, vagy még azt sem, pedig szeretnének hozzájutni a vakcinához. Szerinte azokat sem lehet megkülönböztetni a munkatársaiktól, akik már átestek a fertőzésen. Úgy véli, az mindenképp jó ebben a helyzetben, ha a munkások és főnökeik között jó a viszony, kapcsolatuk megfelelő, gyakran tárgyalnak a munkakörülményekkel összefüggő témákról. Tapasztalatai alapján több cég nem csak fertőtlenítőszereket biztosít alkalmazottainak, hanem koronavírus-teszteket is. Ennek sokan örülnek, mások ettől is tartanak, egyesek félnek, hogy kollégáiktól kapják el esetleg a vírust.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban