2018.05.01. 20:00
Az érintőkártyás fizetés előnyei és veszélyei
Még a neve sem alakult ki a közbeszédben, de 2009-es hazai bevezetése óta már majd mindenki használja. Az ember csak csippant, pöttyint, taccsint – szóval odaérinti azt a kártyát a boltban, és már végzett is. E fizetési mód előnye számunkra a gyorsaság – de vajon mennyit fizetünk ezért az előnyért?
Már az elején látszott, hogy nem keveset. Egy nagy bankkártya- kibocsátó társaság tanácsadója nyilatkozta még 2012-ben: ha az emberek gyorsabban fizethetnek, akkor többet és többször fognak. Valóban: a MasterCard kanadai adatai alapján már elég korán látható volt, az érintőkártyás ügyfelek jellemzően 25 százalékkal több pénzt adnak ki, mint hagyományos kártyás társaik.
Az érintős fizetési mód bő 20 évre tekint vissza, az Egyesült Államokból indult, a magyarországi bevezetés tesztüzeme pedig 2009-ben debütált. Első körben a nyári fesztiválok fiatal közönsége fizethetett alkalmi kártyákkal, majd a szükséges technológiai
és fogyasztói tapasztalatok birtokában a piacra lépni szándékozó cégek elkezdték nagyban teríteni a szolgáltatást.
A világon több tucat cég foglalkozik érintős fizetést lehetővé tévő technológiákkal és termékekkel, de Európában – így nálunk is – a MasterCard fölénye alakult ki ezen a piacon, és az MC által birtokolt terméknév, a „PayPass” vált a legismertebbé. 2014-ben a Magyar Nemzeti Bank és az MTA közös névadó versenyt hirdetett a szolgáltatás nevét magyarítandó. Míg egy új termék névadó pályázatára általában 100–150 javaslat érkezik, a csippantós kártya hivatalos nevére több mint háromezren nyújtottak be pályázatot. A nyertes – és ezzel hivatalos – az „érintőkártya” szó lett, amely jelentésben az eredeti angol név (contactless card) szöges ellentéte.
Miközben robbanásszerűen terjed, az érintőkártyás fizetési mód, biztonsága kezdettől vitatott – persze nem a kibocsátók által. Ők a pin nélküli fizetési limitre, és a folyton tökéletesedő NFC és RFID technológiákra hivatkozva visszautasítanak minden biztonsági kritikát. A MasterCard például 2016-ban megtámadott egy magyar vállalkozást, amely az érintőkártyákról történő adatlopást meggátoló kártyatokot forgalmazott. Arra hivatkozott az óriás: a kis cég csaló, ugyanis lehetetlen adatot lelopni az érintőkártyáról.
Természetesen nem lehetetlen, csak egy átlagos állampolgár számára bonyolult. Logikusan belegondolva világos: ha a kártya adatait kb. 5 centiméterről már le tudja olvasni a fizetőterminál, akkor más is. De miért fektetne bárki egy méregdrága adatlopó berendezésbe, ha így végül egyszerre csak 5 ezer forintnál kisebb összegekhez juthat hozzá, és azokhoz is csak nagyon „kellemetlenül” – időről időre mások 5 centiméteres közelségét keresve.
Érdekesebb az az információ, amelyet nemrégiben egy olvasónk juttatott el hozzánk. Krisztina egy érintős vásárlás után figyelt föl arra, hogy ugyanaz a tétel – kb 1700 forint – egymás után kétszer került levonásra a számlájáról. Mindezt pedig csak egy bő héttel a vásárlás után vette észre, az egyenlegét áttekintve. Miután bement a bankjához, ott hitetlenkedve bár, de elismerték: hiba történt, felvették a kapcsolatot az áruház pénzintézetével, és az összeget visszautalták.
Bár banki informatikusok „hivatalos” véleménye szerint ezen esetnek, a többszöri levonásnak is a lehetetlenség határáig valószerűtlen az előfordulása – azonban Krisztinával valahogyan mégis megtörtént, és ha vele, akkor talán másokkal is. Megfontolandó, ahogyan olvasónk, aki egyébként „civilben” pénzügyes, az esetet nyugtázta. – Az éberségünknek föl kell nőnie az általunk használt mindenkori technológiához. Tartsuk a szemünket a pénzünkön mi is, ne csak a bankok.
