2019.09.25. 14:00
Foglalkoztatás és fejlődés – Bicskén tartották a helyi foglalkoztatási projekt záró rendezvényét
A kultúrkúriában tartották meg a két és fél éven át tartó helyi foglalkoztatási együttműködési programnak a zárórendezvényét. A 185 millió forintos pályázati támogatással megalakult Bicske Járási Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztő Fórum a munkaerőpiaci szereplőket hozta össze, képzéseket tartottak, állást keresőket támogattak.
Bálint Istvánné alpolgármester megköszönte a résztvevőknek és az előadóknak a munkaerőfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységüket Fotó:
Fejér megye és annak északi része az ország egyik legkedvezőbb terepe munkaerőpiaci szempontból. A terület önmagában, a főváros közelsége miatt pedig különösen jó gazdasági környezetet biztosít az álláskeresőknek, bizonyos szakmák és foglalkozásokban inkább a munkaerőhiány a jellemző. 2017 májusában a Fejér Megyei Kormányhivatal főpályázóként nyerte el a támogatást, s megalakult a Bicske Járási Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Fórum önkormányzatok, civil szervezetek, oktatási intézmények és vállalkozások bevonásával. Előadások, egyeztetések követték egymást, foglalkoztatási együttműködéseket alkalmaztak, hátrányos helyzetű álláskeresők, inaktívak munkaerőpiaci helyzetének javítását szorgalmazták. Helyzetelemzések segítségével térképezték fel, hogyan lehetne összeilleszteni az álláskeresők igényeit a munkaerő-kereslettel. Az elkészült járási foglalkoztatási stratégia és munkaprogram a térség gazdaságának fellendítését is szolgálta.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/Ht8eiWILHES59ACx4iSxzIn6Xjnk2-UmYPOx5X_uOQA/fill/1920/1282/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI3MmE2MGY4ZjEzYjQ2ZjU5NzdlNDIzNTM5NzIzMTFj.jpg)
A zárórendezvény nem véletlenül a kultúrkúriában történt, indokolta meg a helyszín kiválasztását Hatos Ágnes, a bicskei önkormányzat pályázati referense, építész. A kisváros egyik legszebb, kicsiny utcájában két fejlesztés is lezárult az idén, illetve tavaly ősszel: pályázati támogatásból és önerőből bővítették és felújították a városi bölcsődét, s ugyanígy az egykori gyermekvédőliga székházát, utóbbinak új funkciót adva. Bálint Istvánné alpolgármester köszönetet mondott a sikeres foglalkoztatási program véghezviteléért, a többi között Nagyné Mikulásik Katalin, a járási hivatal foglalkoztatási osztályvezetője Helyi tapasztalatok, jó gyakorlatok járásunkban címmel tartott előadást, alátámasztva a lezáruló program eredményeit.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/kywQa-8GMYA5QdGGKlEv9CtbDmHqbth6fJtYUIJ6fhM/fill/1920/1282/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxMjliYzhkOWI0MjQ0ZjQ4ODRiZGIwYmFiNzljY2Ux.jpg)
Fotó: Zsohár Melinda/Fejér Megyei Hírlap
Sajátos munkaerőpiaci helyzet jellemzi a Bicskei járást, ezt többen megerősítették, bár a jelenség más, kedvező foglalkoztatású területen is tetten érhető, mondták el a szakemberek. Miközben már 2016 nyarára erősen lecsökkent a regisztrált álláskeresők száma a korábbi évekhez képest, a statisztikák társadalmi-gazdasági különbségeket fednek el. Vannak kifejezetten hátrányos helyzetű álláskeresők – nekik van szükségük képzésekre, továbbképzésekre, bizonyos diszkriminációk kiküszöbölésére. Ugyanakkor a vállalkozások szakképzett munkaerőhiánya hátráltathatja a gazdaság fejlődését – nekik ennek feloldására van szükségük.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/Bpzyij5zd1ntsgtqgRsI-XXMCy7jj-vZQ0jBBi9hPVg/fill/1920/1282/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkyYmE3NTkzMmE4YzRlNzBiM2RhNmQ2ODAzNDFmN2E0.jpg)
Fotó: Zsohár Melinda/Fejér Megyei Hírlap
Izgalmas előadást tartott Ruff Tamás, a Magyar Városkutató Intézet igazgatója Új generációk címmel. A veteránoknak vagy építőknek nevezett generáció tagjai 1920–1945 között születtek, sokan velünk vannak még. A baby boom, majd az X, Y, Z generáció tagjai után az Alfa-nemzedék, a 2010 után születettek is itt vannak, s mindenkit ugyanazon hatások, gyakran kihívások érnek! Közben berobbant az internet, a komputerizáció, a digitális világ. A ma iskolába lépő nemzedék fele olyan munkakörökben fog dolgozni, ami még nincs is. A közeljövő munkaerőpiacának szükséges kulcsfontosságú képességei az alapvető készségeken kívül mások lesznek, mint korábban: kompetenciák (alkalmasság), jellembéli kvalitások, kreativitás, kritikai gondolkodás s persze a teljes jártasság a digitális világban. Ámbár az utóbbi kivételével vélhetően minden tulajdonság korábban is a legjobbak sajátja volt. Csak más szóval illették őket.