2020.05.22. 10:47
Kétszer szúrta le unokaöccsét szerelemféltésből a 69 éves sárszentmihályi férfi
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 21-én délután érkezett bejelentés arról, hogy Székesfehérváron, a Kisteleki utcában késelés történt, vérzik egy férfi.
Fotó: police.hu
A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy késsel kétszer megszúrta, váll- és hastájékon az elkövető, akit megnevezett. A feltételezett bántalmazót a nyomozók lakcímén elfogták, és a kutatás során az elkövetés eszközéül használt kést lefoglalták. A sárszentmihályi lakost a Fejér megyei nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A 69 éves férfi vallomásában beismerte tettét, elmondta, hogy azért szúrta meg unokaöccsét, mert az korábban a feleségét és a mostani barátnőjét is elszerette. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – tájékoztat honlapján a rendőrség.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/QOAel340F-4Whc9LGiThb8EknwC1uNFpv327me5eoAA/fill/751/500/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRlOGZiNzZmZmQwYzRhMmVhZjdjN2VlMTM5YjVhMDc2.jpg)