2022.08.23. 12:07
Nem minden hős visel köpenyt – Postásnő mentette meg egy idős asszony életét Seregélyesen
Újabb történet látott napvilágot a közösségi médiában, amely bizonyítja, hogy a hétköznapi hősök köztünk járnak.
Képünk illusztráció
Forrás: Elekes Gergő / Feol.hu
Az Országos Mentőszolgálat számolt be arról a hős postásnőről, aki egy idős asszony életét mentette meg Fejér megyében, azon belül is Seregélyesen. Az információk szerint Etelka – mert így hívják a történet főhősét – éppen egy idős úr levelét kézbesítette, amikor segélykiáltást hallott a szomszéd házból, ahol egy idős asszony esett el. Egy percig sem tétlenkedett Etelka, és azonnal a kétségbeesett hölgy segítségére sietett, méghozzá az ablakon keresztül, ugyanis a kapu zárva volt. A szomszéddal együtt feltették az asszonyt az ágyra, ám ekkor a segítségkérő már nem volt magánál. Felismerték, hogy nagy a baj, és a mentésirányító segítségével a hős postásnő azonnal megkezdte az újraélesztést, amit a pár perc múlva kiérkező mentők emelt szinten folytattak. Etelka lélekjelenlétének és gyors beavatkozásának köszönhetően az idős asszonyt a mentők stabil állapotban szállították a kórházba.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban