Frissen Fejérből
2023.01.10. 14:29
Körözik, mégis besétált a fehérvári kormányhivatalba ügyet intézni
A Koch László utcában rendőrök jelentek meg kedden délelőtt. A kormányhivatalban kérdezősködve azt az információt kaptuk szemtanúktól, hogy egy körözött férfi sétált be ügyet intézni, miatta, érte érkeztek az egyenruhások.
HBL
Forrás: Pixabay
A feol.hu úgy tudja, ügyintézés közben derült fény arra, hogy körözés alatt áll, a férfi pedig sietősen, még a rendőrök felbukkanása előtt távozott az épületből. A fentiekről kérdeztük a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatát, illetve arról is, miért körözik a férfit? Sikerült-e azóta a nyomára bukkanni? Válaszukkal frissítjük majd cikkünket.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre