2017.10.28. 13:30
Órát kell állítanunk!
Október 29-én, vasárnap hajnalban 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órát. Ez a téli időszámítás kezdete.
A hétvégén vasárnap hajnalban állunk át a téli időszámításra, emiatt az órákat éjjel 3 órakor 2 órára kell átállítani. Ez némileg érinti a tömegközlekedési járatok menetrendjét is. A MÁV tájékoztatása szerint az éjjel kettő és három óra között induló vonatok a kiindulási állomásukon, az úton lévő járatok pedig azon az állomáson térnek át a téli időszámítás szerinti közlekedésre, ahol éppen tartózkodnak. Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint az óraátállítás. A Lőkösházáról Budapesten át Bécsig közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat Lőkösháza és Békéscsaba között a nyári időszámítás szerint halad, viszont Békéscsabáról már a téli időszámítás szerinti 2.20-kor indul el.
A másik Dacia gyorsvonat Lőkösházáig nyári időszámítás szerint közlekedik, majd Lőkösházáról már a téli időszámítás szerint, 2.25-kor megy tovább. A belföldi járatok közül, a Debrecenből 2.36-kor a Nyugati pályaudvarra, a Szolnokról 2.58-kor a Keletibe, a Lajosmizséről 2.45-kor a Nyugatiba, a Kiskunhalasról 2.35-kor Kőbánya-Kispestre, továbbá a Debrecenből 2.20-kor Nagykerekire induló vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerinti indulási időpontok alapján halad. A budapesti repülőjáratoknál nem lesz változás, mivel az óraátállítás idejében éjszakai repülési tilalom van érvényben, azonban a légitársaságok a téli időszámítással térnek át a téli menetrendre.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/Ep185kKs6Gych4afOKsQIBCCjD7BxF-yHY1iA4UynRY/fill/1344/1944/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4NzcyNWQ1NDQ3MzQ0YmU5N2E5NDg5ZjI0ZWFhYWVl.jpg)
MEGTAKARÍTÁS A TAVASZI ÓRAÁTÁLLÍTÁSKOR
A tavaszi óraátállításkor jelentős villamosenergia-megtakarítás mutatható ki, amely ezt követően mérséklődik, de szeptember végéig is eltarthat – közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. A szolgáltató a vasárnapi óraátállítás közeledtével becsülte meg az 1980 óta működő intézkedés hatásait.
A március 26-i óraállítást követő 6 napon az előző hét azonos időszakához viszonyítva – főképp az esti órák kevesebb fogyasztása miatt – a 9 gigawattórát is meghaladta a csökkenés. Azonos körülmények esetén naponta 1-2 százalékos lehet a megtakarítás, amely jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben, valamint a szolgáltatóknál és a középületek díszkivilágításánál jelentkezik – tették hozzá. ű
A Mavir becslése szerint évente országosan egy közepes méretű város éves fogyasztása spórolható meg az óraátállítással, a bevezetése óta elért megtakarítás így körülbelül 4 ezer gigawattórára tehető. A kisebb fogyasztás a káros anyagok kibocsátását is mérsékli, a rendszer ezért a környezet védelmét is támogatja – áll a közleményben.