2018.04.20. 14:00
Aláírta szerződését a 170. önkéntes tartalékos Fejérben
Pénteken a „170 éves Magyar Honvédség” programsorozat részeként, a Tiszti Klub Színháztermében ünnepélyes keretek között írta alá szerződését a 170. Fejér megyei önkéntes területvédelmi tartalékos katona. A rendezvényen beszédet mondott Vargha Tamás honvédelmi államtitkár és Simon László kormánymegbízott, a Védelmi Bizottság elnöke.
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A székesfehérvári járás az első
Simon László kormánymegbízott megnyitójában elmondta: a Fejér Megyei Kormányhivatal és a Fejér megyei járási hivatalok kezdettől aktívan részt vettek a megyei önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer kialakításában, a kiképzéshez szükséges helyszínek kiválasztásában, és a toborzás elősegítésében. Mint külön kiemelte, büszkeség, hogy az országban elsőként a székesfehérvári járásban teljesítették a kitűzött célt, azaz a járási század 100 százalékos feltöltését.
A magyar katona feladata a hazának használni, a nemzetet szolgálni, a közjót előmozdítani
Ezt követően Vargha Tamás Mészáros Lázár későbbi első hadügyminiszterünk 1845-ös akadémiai székfoglalóját idézte föl: „A magyar katona feladata a hazának használni, a nemzetet szolgálni, a közjót előmozdítani. A hadsereg legyen korszerű, kellően modern és ízig-vérig hazafias, a magyar katona pedig a hon védelmezője, honvéd.” Majd hozzátette: a haza védelme nemzeti ügy, és különösen egy olyan időszakban, amelyben a biztonsági és fenyegetettségi körülmények kicsit megváltoztak körülöttünk, felértékelődik a tartalékosok híd szerepe a hivatásos állomány és a civilek között.
A 170-dik önkéntes területvédelmi tartalékos katona aláír a Tiszti Klubban
ÖT, ÖMT, ÖVT, ÖTT
Az önkéntes tartalékos katonák tényleges szolgálati időtartama 3 éven belül összesen 6 hónap lehet. Az önkéntes tartalékosok (ÖT) között megkülönböztetünk önkéntes műveleti tartalékos (ÖMT) és önkéntes védelmi tartalékos (ÖVT), valamint önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) katonákat.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/I7bJ6k9fRyowMzkENA6SB2sug5hCKn01E2e5zR1PjCw/fill/1470/1119/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5ZWQ4NzYwY2I0OTRhMDc5MzZlZTlmNTc5ZWNhZjc4.jpg)
A rendezvényen összesen 10 tartalékos írta alá szerződését, hat férfi és 4 nő, akik közül utolsóként, Fejér megyéből pedig százhetvenedikként Rupp Loretta – a Székesfehérvári SzC I. István Szakgimnáziumának logisztikát tanuló 3. évfolyamos diákja, aki nemrégiben töltötte be a 18-at, és az iskolái befejezése után szerződésesként a Magyar Honvédség kötelékében képzeli el jövőjét.
Szeretnék a családom és a barátaim közelében maradni, az otthonomat, Fehérvárt szeretném védeni
– válaszolja kérdésünkre, hogy miért éppen területvédelmi önkéntesnek jelentkezett.