2018.06.04. 06:45
Népdalkörök találkozója, ötödször, Szabadegyházán
Ötödik alkalommal rendezte meg a helyi Vadon Nőtt Gyöngyvirág Dalkör a környékbeli népdalkörök találkozóját, sőt idén a Duna túlpartjáról, Kunszentmiklósról is érkezett kórus.
A szabadegyháziak beénekeltetik a vendégeket
Fotó: Sági Zoltán/Fejér Megyei Hírlap
Szombaton reggel 9-kor vette kezdetét a találkozó Szabadegyházán, amelynek a nemrégiben felújított Nagy László Művelődési Ház adott otthont. A szép időre és a résztvevők nagy számára való tekintettel azonban nem az igényesen kialakított belső térben, hanem az épület mellett, ahol fedett zenepavilonban álltak közönség elé a dalkörök. A hallgatóságot, és a fellépésre várakozó dalkörtagokat a színpaddal szemben elhelyezett fehér rendezvénysátrakban kínálták ülőhellyel a szervezők, kényelmes és árnyékos szabadtéri koncertkörülményeket teremtve. A rendezvényt a szabadegyházi Vadon Nőtt Gyöngyvirág Dalkör nyitotta meg köszöntő szavakkal, Radnóti-verssel és hangbeállító, rövid közös énekléssel.
A megnyitó része volt még a közösen elénekelt Himnusz is, amely közel kétszáz daledzett torokból fölzengve igazán lenyűgöző élmény volt. A pillanat ünnepélyességét a környékbeli települések gonddal varrt viseleteiben érkező csoportok sokféleségének egysége csak tovább emelte.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/C5G1Yk9RINYz3VPgwm_5Uab61PKLBYsoIgS8GYv_2Jc/fill/1470/973/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M2YzY0NGU1OWIwYTRmOTU5ODkxMjhmMTk3ODNkNzhi.jpg)
Fotó: Sági Zoltán/Fejér Megyei Hírlap
Mint Zétényi Margittól, a helybeliek vezetőjétől megtudtuk, a rendezvény célja a produkciók megosztása egy
mással és a daléneklés közös élvezete. Elsősorban a népdaloké, de például a Székesfehérvárról érkező Arconic-Köfém Nyugdíjasklub Férfi kórusa bordalokat is szokott énekelni, amit szintén kedvtelve hallgat a közönség. Az idei alkalomra tíz dalkör közel kétszáz tagja érkezett, a már megemlített településeken kívül Sárosdról, Hantosról, Baracsról, Kisapostagról, Pusztaszabolcsról, Nagyvenyimből és Perkátáról.