Önkéntesek hozták rendbe a katonai emlékművet Gánton

Ezt Szebenyi István, a közel egy évtizede Óbarokon alakult és bejegyzett Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke mondta lapunknak a gánti orosz katonai emlékmű és sírok kapcsán, amelyeket az egyesület önkéntesei tettek rendbe és újítottak fel nem olyan régen. Ez az emlékmű sokszor állt támadások kereszt­tüzében, rendben tartása nem volt a gántiak szívügye, többek között a településhez tartozó, közeli Kápolnapusztán történtek miatt is: 1945. március 16-án minden 15–70 év közötti férfit lemészároltak a 2. Ukrán Front felderítő zászlóaljának katonái. Az obeliszk elhanyagoltsága következtében mára balesetveszélyessé vált.

– A felújítás az orosz követség, illetve a gánti polgármester asszony beleegyezésével történt. Ennek során az emlékmű tetején lévő vörös csillagot aranyszínűre festettük, így már nem önkényuralmi jelkép, hanem a hősiesség szimbóluma, nem egy ideológiát jelenít meg, hanem azt jelzi, hogy ott katonák nyugszanak, akik a hazájukért adták az életüket. Jelölésre egyébként eredetileg csak 6 katona neve került, de Andrej Ogoljuk hazánkban élő orosz történész, hadisírkutató, akivel mi is sokat dolgozunk együtt, moszkvai levéltári adatokra hivatkozva azt állítja, hogy ez egy tömegsír. A kutatás során eddig 157 katonát sikerült azonosítani, akiket Gánton temettek el. A későbbiekben szeretnénk az ő nevüket is rátenni az emlékműre – mondta el lapunknak Szebenyi István.

Az obeliszk felújításán felül rendbe tették az egész emlékmű környékét, pótolták az azt körülvevő láncokat, kerítést, és javították a megkopott feliratokat is.

Magyarországon a hadi­sí­rok gondozása egyébként állami közfeladat, ám annyi hadisír található errefelé, hogy bizony az állam nem ér oda mindenhová. Ebben a hatalmas munkában szeretnének önkéntesként segíteni a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület tagjai. Az egyesület elnöke úgy véli, nálunk az elesett katonák temetése évszázados hagyomány. Déd- és nagyszüleink a legutóbbi háború idején is sokszor titokban, éjszaka földelték el a halott bakákat, akiket néha éppen csak be tudtak húzni a temető szélére, hogy megadhassák nekik a végtisztességet. Ezt a hagyományt ápolni kell, és tovább kell adni az ifjúságnak.

Szebenyi István az egyesülettel kapcsolatban elmondta: „Ma már elmondhatjuk, van annyi önkéntes tagunk, hogy mindig akad ember a munkára, amelyet egyébként az ország egész területén végzünk. Mivel számunkra ez kegyeleti munka, ezért természetesen nem kérünk érte pénzt, és a hadisírokat nemzetiségre való tekintet nélkül tesszük rendbe.” A gánti orosz hadisírok kapcsán pedig így fogalmazott: „Amennyiben mi itt gondozzuk az orosz katonai sírokat, úgy nyilván remélhetjük mi is, hogy a Don mentén elesett magyar hősök végső nyughelyei is hasonló gondozásban részesülnek.”