2018.10.31. 17:30
Ezúttal négy belterületi út újult meg Mezőkomáromban
Nem tetszik ez az útfelújítás! – fejezte ki véleményét az egyik helyi lakó Köő Péter polgármesternek. Aztán persze hozzátette: azért, mert így az unokák folyamatosan rollerezni, kerékpározni akarnak!
Nagyrészt a település középső részén végighúzódó utcák újultak meg – ezt mutatja Köő Péter polgármester is
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap
– Hát kell ennél jobb visszajelzés? – kérdezte az elöljáró, amikor az előbbi anekdotát elmesélte a helyszínbejáráskor. S valóban: a fekete színben tündöklő, távolról is láthatóan új utak, valamint a mellettük fehér színben irányt mutató murva biztonságot áraszt. Az erre járóknak csupán arra kell figyelniük, hogy a közlekedők megfelelő sebességet válasszanak – hiszen a szűk, egy járműnek teret engedő, kacskaringós utakon most már könnyen megindul az utazó.
Többmilliós pályázati forrás és önerő: így újulhattak meg az utak
– Településünk belterületi útjai az elmúlt negyven évben egyáltalán nem, vagy csak néhány rövidebb szakaszon, murvázással újultak meg – indokolja a beruházás szükségességét Köő Péter. Majd hozzáteszi: – Képviselő-testületünk éppen ezért úgy döntött, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is részt vesz a belügyminisztérium által kiírt pályázatokon. Szerencsére a siker nem maradt el, így míg tavaly 11,3 millió forintot nyertünk, addig idén 12,7 millió forint támogatáshoz jutottunk. Az előző évben 2 millió forinttal, ebben az évben pedig 2,8 millió forinttal egészítettük ki a támogatást. Így az elmúlt két évben összesen 28,8 millió forintot költöttünk útfelújításra. A teljes összegből összesen 959 méter aszfaltos és zúzott köves szakaszt tettek rendbe a szakemberek.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/th33qf4ECSJJ_k2Ceu1beOoW71bSu8VIsc--vom80_A/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y5Mzg2MTUwYjUzZDRiNGY5NGM5YTE3YzM5ZjY5YTdi.jpg)
is
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap
Mint a polgármester kiemelte, a felújításba igyekeztek – és a jövőt tekintve: igyekeznek – a legrosszabb minőségű útszakaszokat bevonni. Eddig az Ady Endre, a Munkácsy, a Lehőtz József és az Entz Ferenc utcák újultak meg, jövőre pedig a Kossuth Lajos utca legrosszabb szakaszait, valamint a József Attila, a Dr. Zákonyi Ferenc, az Arany János, a Bem József, az Alkotmány és a Táncsics Mihály utcákat szeretnék helyreállítani.
– A feleségem is nagyon elégedett, most már bátran sétál az úton! – kapcsolódott be egyszer csak a beszélgetésbe egy helyi lakó a Munkácsyn. A Mezőkomárom többi utcájában élőktől pedig kis türelmet kérnek: az önkormányzat bízik abban, hogy a Belügyminisztérium továbbra is támogatja a projektjeiket; ők mindent elkövetnek, hogy a szükséges önerőt biztosítsák.