2019.11.19. 14:30
Előrelépés, fiatalok bevonása a Szent Benedictus Borlovagrend célja
Rendkívüli közgyűlést tartott a Szent Benedictus Borlovagrend. Ennek oka egy szomorú esemény volt: augusztus 18-án elhunyt a borlovagrend elnök-nagymestere, Hajdu Frigyes.
Turcsányi Sándorné átadja az oklevelet Majláth Endrének Fotó: Silye Sándor / Fejér Megyei Hírlap
Új kancellárt is kellett választaniuk, mivel Szabó József kancellár lemondott.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/gbxowD9raXvQKre-KjINMonHsneEQDmcj5cusCGOTG4/fill/4032/2272/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg2ZGRlZmQ4YjczNDQ1MDM4YTY0MDU2NmViMzhkZDhj.jpg)
Fotó: Silye Sándor / Fejér Megyei Hírlap
Az új elnök-nagymester Turcsányi Sándorné, az Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium volt igazgatója, a borlovagrend addigi alelnöke-alkancellárja lett. Alelnök-kancellár ugyancsak egyhangú szavazásnak köszönhetően Wagner Mónika lett, míg az alelnök-alkancellár pozíciót ellenszavazat nélkül Renner László nyerte el. Mati Károly korábbi elnök-nagymester javaslatára tiszteletbeli örökös alapító nagymesteri címben részesítették Majláth Endrét.
Az új vezetők a fiatalok bevonását, az Orbán-napi rendezvénnyel lovagrendük hírnevének öregbítését és a szakmai előrelépést nevezték meg legfontosabb feladataiknak.