2019.12.09. 15:30
Fehérvári kerékpárok, támaszkodásra felkészülni!
Fejér megyeszékhelyének polgármesteréhez már korábban, egy közösségi fogadóórán eljutott az igény: a Székesfehérváron kerékpárral közlekedők több tárolót szeretnének a város egyes pontjain!
A kérést már első hallásra (olvasásra) is pozitívan fogadta Cser-Palkovics András polgármester, aki szombaton egy sajtótájékoztató keretében arról számolt be: elindítják az ezer kerékpártámasz kihelyezését megcélzó programjukat. Ennek értelmében az idei év októbere és 2020 februárja között – vagyis a program már zajlik! –, figyelembe véve az időjárást, a Városgondnokság összesen 438 darab saját gyártású támaszt helyez ki a városban. Bozai István ügyvezető igazgató elmondta, a kerékpártámaszokat saját lakatosműhelyükben gyártották, s hogy azok megfeleljenek a szabványoknak, egyeztettek a Kerékpár Szövetséggel is.
A pontos számokról és helyszínekről Mészáros Attila alpolgármester beszélt: a belvárosba 66, a vasútállomás környékére 40, a Túrózsáki sportparkhoz 30, az uszoda elé pedig 16 darab támasz kerül. A többi elemet közintézmények, iskolák, forgalmas kereskedelmi egységek és buszmegállók közelében helyezik el. A projekt mostani, első üteme 15 millió 233 ezer forintból, az önkormányzat saját forrásából valósul meg.