2020.02.17. 07:35
Így telt a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat Fejér megyében
A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat keretében a Fejér Megyei Művelődési Központba Bekukkantó programjában az intézmény szakköreivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
2Az MMK Bekukkantó programjában a kosárfonás fogásaival is megismerkedhettek a kíváncsiak Fotó: FG
Fotó: gaborfeherphoto
Az agyagozás minden érdeklődő számára aktív kikapcsolódást nyújtott. A fafaragást, a bőrművességet, a szövést és a kosárfonást is kipróbálhatták a kicsik és a nagyok. Kimondottan a gyermekek számára is készültek kézműves foglalkozásokkal: természetes anyagok felhasználásával készülő kopogtatókat készíthettek, valamint gyertyát is önthettek az ügyes kezű lurkók. A művészetek iránt érdeklődők számára a Székesfehérvári Balett Színház tartott nyílt napot. A Fehérvári Anime Team japán teaházzal és cosplaybemutatóval készült a programsorozatra. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház is számos rendhagyó programmal készült a kétnapos eseménysorozatra. Pénteken Kultúr Café elnevezéssel tartottak beszélgetős programot, melyre tehetséges fiatalokat hívtak meg. Az este sztárvendége Vörös Janka jazzénekes volt, aki gitárosával együtt egy kisebb koncertet is adott.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/V3MeunbOvs5kIskOC7gYC1NHC_gC67amgCP7l67CVfQ/fill/2560/2048/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdmY2YzMzIwYzZkZjQwMzhiYTM0NzUzMDUyNTk0MWM4.jpg)
Szombaton az Ákom-Bákom Bábcsoport előadását élvezhették a gyerekek. A nagy érdeklődést kiváltó verses, zenés, interaktív programon óvodások és iskolások egyaránt részt vettek. Délután már a farsangé volt a főszerep. 7-10 éves gyerekek számára tartottak vetítést a farsangi hagyományokról. Emellett kézműves foglalkozáson, farsangiálarc-készítésen és ügyességi játékokon is kipróbálhatták magukat a jelenlévők. Természetesen minden gyermek – alkalomhoz illően – jelmezben jelent meg. A legötletesebb jelmezek díjazásban is részesültek: játékokkal és édességgel térhettek haza a győztesek.