Szarka Istvánnal beszélgettünk az evangélikus gyülekezet megváltozott mindennapjairól

A koronavírus miatt zárva maradnak a templomok, imahelyek ajtajai a hívek előtt, de a közösségek kitartanak. Minderről Szarka István tiszteletest kérdeztük.

Ahogy a legtöbb felekezetnél, úgy gondolom, Önöknél is az idősebb korosztály van inkább jelen az istentiszteleteken. A maradj otthon parancs mindenkire vonatkozik, de rájuk a leginkább. Mi az ön tapasztalata, mennyire hallgatnak erre a parancsra?

– Mivel magam is igyekszem betartani a „maradj otthon” életmentő kérését, és csupán a legszükségesebb esetekben megyek ki, ezért a kérdését csupán korábbi tapasztalataimra hagyatkozva tudom megválaszolni. Gyülekezeteinkben jog- és szabálykövető emberek járnak. Különösképpen igaz ez az Ön által kérdezett idősebb korosztályra. Amikor mégis kimegyek a lakásból, például bevásárolni, nagyon kevés időssel találkozom.

Mennyire hiányolják a megszokott hitéletet, rendet?

– Nagyon, de gondolom ezzel mindenki más is így van. Hiányzik korábbi, megszokott életünk. Tanítványaim arra panaszkodnak – akármilyen furcsa kimondani –, hiányzik nekik az iskola, a tanár magyarázata, és természetesen hiányoznak az iskolatársak. Egyik fiatal kollégám említette, mennyire szomorú, amikor csak temetések alkalmával találkozhatnak személyesen a testvérekkel. A vasárnapi üres templom látványa még akkor is szívszorító érzés, ha családommal együtt mindannyian azon dolgozunk, hogy gyönyörű szép, vigasztaló tartalmú istentiszteletet tudjunk adni azok számára, akik be tudnak kapcsolódni az élő közvetítésbe. De azt is tudom, hogy a „stratégiailag” fontos munkacsoportjaink úgy is tudnak szolgálni, ha fizikailag nem vagyunk együtt. Az imaközösség a szokott időben változatlanul könyörög: a betegek gyógyulásáért, erőért az egészségügyi, a rendvédelmi, a közigazgatásban dolgozó embertársainkért. Intenzíven imádkozunk a tanárokért, a diákokért és minden emberért, és természetesen a bajok szüntetéséért felelős kormányzatért is.

Meg tudják oldani az egyházi elöljárókkal és a modern eszközök igénybevételével, hogy eljusson az evangélium, a sok tanítás, az üzenet a hívekhez ezekben a gondterhes időkben?

– Természetesen igen. Határtalan örömmel és hálával tölt el kollégáim kreativitása és leleményessége. Az online istentisztelet alapszolgáltatás. De van, aki bibliaórát, meditációt, telefonos segélyszolgálatot indított. S van olyan gyülekezet is, ahol szervezetten gondoskodnak a látókörükbe került idősek ellátásáról is. Igehirdetési kiadványokat készítenek, hogy azokhoz is eljusson a vigasztalás és bátorítás örömüzenete, akik még nem rendelkeznek digitális eszközökkel. Mindemellett ne feledkezzünk meg arról, hogy lelkészeink többsége családos ember, akiknek a gyermekek vagy az unokák között is helyt kell állnia. Nekik köszönöm, és az Úr áldja meg imáikat és minden munkájukat!

Mi az üzenet? Mit tudnak mondani a közösség tagjainak, főleg idős tagjainak? Mivel lehet őket megnyugtatni?

– Egy tanulmányban olvastam, hogy a krízist leíró kínai írásjel két egymástól eltérő jelentésű íráskép egybeillesztéséből keletkezett. Szerepel benne a veszély és az esély is. Ragadjuk meg e próbatétel pozitív oldalát! Van benne lehetőség! E veszély két utat kínál számunkra. Esetleg elcsüggedünk, és még mélyebbre kerülünk, mint a magyar átlag, vagy megragadjuk a krízis kínálta esélyt. Például én elkezdtem megtanulni egy új kiadványszerkesztő programot. Az új körlevél már ezzel készül. Elmélyedhetünk az egyéni spiritualitásban. Olvassunk többet! Például életmentő az, ha több időt töltünk a lelkiséggel, Istennel, Megváltó Krisztusunkkal, mint a hírek böngészésével! Aki teheti, kertészkedjen! S gondoljanak Keresztelő János bölcsességére, most olyan időket élünk, amelyekben meg kell tanulnunk kisebbé lennünk, hogy a megváltás, a remény, a Megváltó Krisztus növekedjék bennünk!

Össze lehet tartani a nyájat, ha nem találkoznak a pásztorral? Ha igen, meddig?

– A Pásztorral, az igazi Jó Pásztorral bárhol és bármikor találkozhatunk, e sorok olvasása közben is megszólíthat bennünket Jézus. Mindenkinek máshol van a tűréshatára. Szerintem csupán a folyamat elején járunk. Tanácsolom, ne veszítsék el a derűjüket! A keresztény ember mindennek ellenére optimista, mert nem a láthatókra néz, hanem a láthatatlanra, „mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Kor 4,18b).

Mi az Ön személyes véleménye a helyzetről?

– Drága árat fizetünk azért, mert elhittük, sebezhetetlenek vagyunk. De egyben esélyt is kaptunk egy jobb, egy igazibb, egy szeretettel teljesebb életre. Egy olyan életre, amelyben az anyagi, tehát a látható dolgok túlsúlyát némiképpen ellensúlyozni fogják a lelkiek.