2020.11.12. 15:20
Jövőre megújulhat Mezőszilas faluháza
A Magyar Falu Programban 50 millió forintot nyert el Mezőszilas a polgármesteri hivatal felújítására, további 5 milliót egy szolgálati lakás bővítésére, 3,2 milliót egy temetői urnafal létrehozására.
Steidl János tavaly óta vezeti a települést
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A községet már három évtizede szolgáló, tavaly polgármesterré választott Steidl Jánossal beszélgettünk a részletekről. A polgármesteri hivatalra a Magyar Falu Program faluházak felújítására biztosított állami forrásaiból jut 50 millió forint. Steidl elmondása szerint a nettó 400 négyzetméter alapterületű patinás épület 1939es felépülése óta nem esett át komolyabb felújításon.
– Az épület külső felújítása és az utólagos hőszigetelés a pályázat célja – mondta el lapunknak; ez magában foglalja a homlokzat felújítását, a nyílászárók, illetve a tetőhéjazat cseréjét is.
– Itt, ebben az épületben működik Mezőszilas, Sáregres és Igar közös önkormányzati hivatala, ezért is voltunk jogosultak a pályázat benyújtására, így az elnyerésére is – említette meg a mezőszilasi polgármester a faluházas pályázat kapcsán. Jegyezzük meg a rend kedvéért, hogy az iménti kijelentés persze nem jelenti azt, hogy a másik két faluban ne lenne polgármesteri hivatal. E társulások a könnyebb, hatékonyabb munkát szolgálják, bizonyos feladatokban együttműködik a három önkormányzat.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/giTUlB4GW1_GfbhOl5qTdC9QLYNKz7wnRJGAJn4lt18/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwOGMyYjliMGI3ODQ2ZjQ4MjZjMjgyZmRmYTk4ZGMx.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Az épület felújításának kivitelezése a közbeszerzést követően, várhatóan nyáron kezdődhet el, de már az év végére el is kell készülnie a munkának. Az elöljáró szerint a falu legjelentősebb épületei közé tartozik a polgármesteri hivatal most is, kiemelt fontosságú, hogy az épület jellege, stílusa megőrződjék.
Kora tavasszal elkezdődhet a szolgálati lakás felújítása. Az 5 milliós projekt révén a most körülbelül 60 négyzetméteres lakás 95 négyzetméteressé bővül. Korábban jellemzően pedagógusok lakták. – A felújítás után is egy olyan szakember lakhatja majd, akinek a falura szüksége van, aki ideérkezik hozzánk – mondta a polgármester.
A szolgálati lakás a Petőfi utcában van, a régi református iskola egységén belül, ahol ma már nem iskola, hanem közösségi ház működik.
A 3,2 millió forintos temetői beruházás során egy gránit alapú urnafalat hoznak létre. Steidl János elmondta, az utóbbi időszakban megnövekedett az igény a hamvasztásos temetkezések iránt, ezért van szükség az urnafalra. A temetőnek az önkormányzat a fenntartója, az urnákat piaci alapon értékesítik majd, amely bevétel segíthet abban, hogy újabb urnafalakat létesítsenek. Vagyis alighanem az első urnafalat követhetik a jövőben újabbak, ha mutatkozik rá társadalmi igény.