2021.07.27. 07:10
A tudás értékes – Kiváló tanulókat jutalmaztak Bakonycsernyén
Nemrégiben megtartotta a nagyközség képviselő-testülete a pandémia utáni első ülését. A döntéshozatal előtt jutalmakat osztottak ki a kiváló tanulóknak.
Fidrich Tamásné (b1) és Tubi Balázs adta át az okleveleket, Buda Boldizsár, Lovasi Gergő, Lovasi Márk és Kertai József részére. Lenchés Katalin másnap vette át
Fotó: önkormányzat
Turi Balázs polgármester öszszehívta a település képviselő-testületét, ám még az ülés előtt közvetlenül átadták a kiváló tanulmányi eredményt elérő diákok részére az elismerő okleveleket. Immáron öt éve minden 4,7–5 közötti tanulmányi átlaggal rendelkező középiskolás tanuló részére egyszeri 20 és 40 ezer forint közötti támogatást biztosít a grémium. Most annyiban változik ez a rendszer, hogy ezentúl a kitűnő érettségit elérők plusz 40 ezret vihetnek haza.
Idén öt díjazottnak honorálta szorgalmát a testület. Mint kiderült, Buda Boldizsár harmadszor, Kertai József, Lenchés Katalin és Lovasi Gergő negyedszer vehette át a díjat, míg Lovasi Márk először kapott ilyen elismerést. Kertai József duplázott, ugyanis kitűnő év végi eredménye mellett az érettségije is kitűnő lett.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/_36ClKrx8FdeSwqxMsYZtoTbAFDH5fstCqzPj2tjc6U/fill/4608/3456/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYxZjhiYjliMjE0YTRmOGM5YjYwOWZlMWI0YTE3ZWNi.jpg)
Fotó: önkormányzat
A képviselő-testületi ülésen döntés született az iskoláztatási támogatás kiszélesítéséről és a támogatási összeg növeléséről is. Ennek megfelelően ettől az évtől már nemcsak a helyi általános, hanem a középiskolába járók is benyújthatják azokat az igényeiket, melynek köszönhetően diákonként 15 ezer forinttal segíti az önkormányzat a tanévkezdéssel kapcsolatos költségek fedezését.
A képviselő-testület jóváhagyta a pandémia alatt hozott 224 polgármesteri döntést is, emellett beszámolót hallhattak Turi Balázstól a folyamatban lévő pályázatokról, beruházásokról. A testület felhatalmazta a polgármestert arra is, hogy vegye fel a kapcsolatot Sala Baganza olaszországi településsel.