2021.10.06. 07:15
A négyszögletű kerek erdő meséi – Gyalogtúrán vehetünk részt Soponyán és Adonyban
Nem először, sőt már huszonötödik alkalommal rendezik meg az Erdők hete nevű projektet országszerte.
Több erdei túrát is szerveznek a megyében
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A programsorozat október 4-én, hétfőn vette kezdetét. A VADEX Mezőföldi Zrt. ennek keretében minden napra kínál(t) egy-egy kikapcsolódási lehetőséget a természet lágy ölén. Az idei év témája az „Erdők és erdészek”, azon belül pedig az erdő gondozása, fenntartása, gyarapítása mint fenntartható gazdálkodási forma.
Hétfőn az állatok világnapjához kapcsolódóan a Pákozdi Pagony – Vadaspark és Arborétumban zajlott látványetetés és kézműves-foglalkozás, kedden Fehérvárcsurgóra, egy Gaja-völgyi gyalogtúrára várták az érdeklődőket.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/84uK4LM2HjVcuR-yZiUyFuXZHh5xgZpi_XccI5dSDgY/fill/2560/1706/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4MWY1NTVlYjEyODQ4YjJhNDAwZjA0ZDg2MmEwY2Y3.jpg)
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Szerdán a soponyai Ökocentrum gyalogtúráján vehetnek részt az arra vállalkozók (reggel 8 órától, a parkolóból indulva), míg október 7-én, csütörtökön ugyancsak 8 órától Adonyban egy nagy-szigeti gyalogtúra részesei lehetnek a természetkedvelők. Találkozás a sziget bejáratánál. Az eseménysorozat pénteken 8 órai kezdéssel a kisgyóni gyalogtúrával zárul, amely a focipályáról indul. Hosszuk körülbelül 4 óra, és ingyenesek.
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit