2021.10.29. 07:02
A folytatásra készül a Fejér Megyei Közgyűlés
Rendkívüli ülést tartott csütörtökön délelőtt a Fejér Megyei Közgyűlés. A napirendi pontok megvitatása előtt új tag tette le az esküt, emellett megemlékeztek egy korábban regnáló elnök és egy díszpolgár életéről is.
A csütörtök délelőtt esküt tett Kovács Janka erősíti mostantól a megyei közgyűlés munkáját
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A megyeháza üléstermében letette az esküt a testület új tagja, Kovács Janka, aki a nemrégiben lemondott Gombó Áron helyére érkezett a közgyűlésbe. Nemcsak ő volt új tag ezen a tanácskozáson, ugyanis Salamon Béla számára is ez volt az első olyan nap, mikor részt vehetett a döntéshozatalban.
Mielőtt azonban nekiálltak volna a munkának, megemlékeztek a nemrég elhunyt Paál Hubáról, a testület egyik korábbi elnökéről, valamint Berecz Botond képviselőről és Kacznander Károlyról, aki Kulcs és a megye díszpolgára is volt.
Az egyperces néma tiszteletadás után Molnár Krisztián elindította az ülést. A közgyűlés elnöke elmondta: – Elindul top 2 plus néven a terület- és településfejlesztési operatív program folytatása. Már az első felhívások pontozási szempontrendszerét és annak alábontását tárgyaljuk és fogadjuk el. Reményeink szerint novemberben megjelennek az első támogatási felhívások. Emellett a különleges gazdasági övezet, a Dunamente kapcsán Fejérben 500 millió forint támogatási keretösszeg megjelöléséről döntünk.
Mint megtudtuk, az érintett települések ekkora összegben pályázhatnak a következő hónapban fejlesztési és működési kiadásokra. Emellett két másik, kisebb horderejű, de mégis fontos ügyben is döntés született. Két alapítványi támogatás kérdése került a képviselők elé. Az egyik egy pusztaszabolcsi óvodában biztosít 100 ezer forintos fejlesztési forrást, míg a másik a Fejér Megyei Szent György Kórház koraszülött részlegének nyújt félmillió forintos támogatást, a koraszülöttek világnapja alkalmából.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/-lGEP-4MI530Oy7BwsR979cXLwoch51V7v29Yi5nLh8/fill/2560/1920/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FlMTliOGRhMmI5NTRjNTZiYmM4MzUxYWUxOTg3YzVl.jpg)
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A munkanapot zárt ülés keretében folytatták. Ott a terület- és településfejlesztési operatív program első ütemének felhívásaival kapcsolatban hoztak támogatói döntéseket, szem előtt tartva az esetleges költségnövekvényeket.
Molnár Krisztián, a közgyűlés elnöke erre példát is hozott: – Korábbi évek projektjeiről is döntünk, mint például a móri városfejlesztési projekt, mely helyi gazdaságfejlesztés, illetve barnamezős beruházás. De vannak még bölcsődefejlesztési támogatások a kistelepülések számára.
Végül szóba kerültek a felszíni csapadékvíz-elvezetési rendszerek, valamint civilek, illetve humánerőforrás számára kialakított pályázati lehetőségek is. Azt is megtudtuk az elnöktől, hogy ezek fognak elsőként megjelenni az új ütem felhívásai között.
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit