2022.03.22. 09:41
Fát ültettek Pákozdon a világnap alkalmából
Immár kilenc éve, hogy az ENSZ közgyűlésének döntése alapján március 21-én, a tavaszi napéjegyenlőség napján és a csillagászati tavasz kezdetén tartják az erdők nemzetközi napját.
Forrás: Fórika Attila
A világszervezet ekkor minden országot arra ösztönöz, hogy helyi, nemzeti és nemzetközi erőfeszítéseket tegyenek az erdőkkel és fákkal kapcsolatos tevékenység, például faültetési kampányok szervezésére.
Ebből az apropóból Tessely Zoltán országgyűlési képviselő fát ültetett Majoros Gáborral, a Vadex Zrt. vezérigazgatójával a Pákozdi Pagonyban. A kormánybiztos Wass Albert szavait idézte, felhívva a figyelmet arra, hogy óvjuk és védjük a természetünket: „Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj."
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit