2023.04.27. 10:30
Figyelem! Buszmegálló építés Alapon
A hét elején megkezdődött a munka a településen: első fázisban ideiglenes buszmegálló alakítottak ki, majd ezt követően a Művelődési ház előtti öbölben is nekiláttak a munkálatoknak.
Megkezdődött a munka a művelődési ház előtt.
Fotó: Kecskés Zoltán
Mint ismert, a Művelődési ház előtti buszmegállóval kapcsolatos egyeztetések sikeresek voltak a helyi önkormányzat és a Magyar Közút között: a kivitelezés zöld utat kapott, megkezdődhetett a munka.
Hétfőn és kedden megtörtént az ideiglenes megálló kijelölése az eredeti buszmegállótól mindösszesen néhány tíz méterre. Itt tudnak a kivitelezési munkálatok alatt a helyközi és céges buszok utasokat felvenni. Majd szerda reggeltől az ominózus helyen megjelentek a munkagépek és a munkások is, azaz elstartolt a beruházás, amely azt a célt szolgálja, hogy a megsüllyedt aszfaltot helyreállítsák, mivel nagy esőzésekkor akkora pocsolya keletkezett, amely alaposan megnehezítette a fel-és leszállást. A munkálatok előreláthatóan két hetet vesznek igénybe, de addig is forgalomkorlátozásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.
Mint megtudtunk, a művelődési ház előtti szakaszon a forgalom egy sávra szűkült,és a megengedett legnagyobb sebesség 30 kilométer/órás. Kérünk mindenkit, hogy fokozott figyelemmel közlekedjen az adott részen!