2023.04.24. 17:30
Kiosztották a Szent György emlékérmeket Fejér vármegyében (galéria)
Hétfőn kora délután osztották ki a Szent György Emlékérmeket, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
Fotó: Fehér Gábor / FMH
A már hagyományosnak mondható, György-napi ünnepség idén sem maradt el a Fejér Vármegyei Szent György kórházban, ahol az intézmény vezetése és alapítványa köszöni meg az egészségügyben dolgozók munkáját.
A Romhányi auditóriumban tartott eseményen nem csak díjakat adtak és vettek át, de az elmúlt évben eltávozott kollégákról is megemlékeztek.
A jeles alkalmat Bucsi László, a kórház főigazgatója nyitotta meg, visszaemlékezve az immár vármegyei oktatókórház történelméről és névadójáról.
A szót Kárpáti Róbert osztályvezető főorvos kapta meg, aki humoros előadásával a jókedvet is meghozta az ünnepi alkalomra, majd Jobbágy Lajos, a Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézet főigazgatója köszöntötte a jelenlévőket.
Kiosztották a Szent György emlékérmeket Fejér vármegyében
Fotók: Fehér Gábor / FMH
Az ünnepség keretén belül került sor a Szent György Emlékérmek átadására, melyet 2023-ban Kárpáti Róbert, a pszichiátriai osztály, osztályvezető főorvosa, Óvári Attila főorvos, a csákvári kórház Mozgásszervi Rehabilitációs osztályának vezetője, Fritz Mária osztályvezető főnővér, Medve Erika műtős szakasszisztens és Horváth József gépész, karbantartó vehettek át.
Az emlékérmen felül még kilencen részesülnek Kiváló Kórházi Dolgozó, hárman Kiváló Ápoló, egy fő Kiváló Oktató elismerésben.
A négy főigazgatói dicséreten kívül ezen alkalommal nyújtották át a Főorvosi és Adjunktusi kinevezéseket is.