2023.05.23. 13:30
Megújult sportöltözőt kaptak a kápolnásnyékiek
Új sportöltözőnek örülhetnek a kápolnásnyékiek. A több mint 40 éves épület most teljes körű felújításon esett át.
Forrás: önkormányzat
Nagyszabású beruházás végére kerülhetett pont a napokban Kápolnásnyéken. A település sportöltözőjébe leheltek új életet több mint 50 millió forintnak köszönhetően. Podhorszki István, Kápolnásnyék polgármestere a feol.hu-nak elmondta: megújultak az öltözőn a nyílászárók, a szigetelés, felújították a vízvezetéket, a szennyvíz hálózatot, továbbá új parkolók és kerítés épült. A munkálatokra a kormánytól 20 millió forint támogatást kaptak, a többi önerő volt.
- Az épület 40 éve épült, s már olyan állapotban volt, hogy elodázhatatlanná vált a felújítása – tette hozzá a polgármester, ahogy azt is: a mostani fejlesztésnek köszönhetően remélhetőleg 20-30 évig nem kell ismét hozzányúlni. A felújítás során napelemek is kerültek az épületre, így az új hőszigeteléssel együtt mindenképpen kevesebb lesz a létesítmény energiaköltsége, mint korábban. A teljes körű felújításon kívül egy mobil konténer vizesblokk elhelyezésére is sor került pluszban az épület mellett. A kivitelezési munkálatokhoz pedig ezúttal is – ahogy a kápolnásnyéki óvodánál -, helyi kivitelezőket kértek fel, akik magukénak érzik a települést és ez garancia a minőségi munkára és korrekt árazásra. Továbbá a polgármester hangsúlyozta:
- A TóVill -Kápolnásnyék felnőtt csapata a megyei bajnokság 5. helyén áll, az U19-es bajnokságban a TóVill-Kápolnásnyék II. csapata I. helyen áll, tehát megérdemelték sportólóink a méltó sportöltözőt.