2023.06.27. 17:50
Elkezdődött a Napraforgó Városi Napközis Tábor
Hétfőn elkezdődött és egészen augusztus közepéig tart a Napraforgó Városi Napközis Tábor a Bregyó-közben. A gyerekek hét turnusban érkeznek a táborba, és sport, kézműves foglalkozások, játékok és számos egyéb, izgalmas programok várnak rájuk az ott töltött idő alatt. A Napraforgó táborba minden hely betelt, azonban a velencei Székesfehérvári Gyermek- és Ifjúsági Tábor turnusaiban még van néhány hely a jelentkezőknek.
Fotó: Bagotai Zsanett / feol.hu
Igazi nyári idő köszöntötte a gyermekeket a tábor első napján, amiről lapunk is tudósított. Hét héten keresztül várja a gyerekeket a Napraforgó Városi Napközis Tábor a Bregyó-közben. A gyerekek pedagógusok felügyelete mellett minden nap izgalmas programokon vehetnek részt. Sportolási lehetőségek, közös játékok, intézménylátogatások és – jó idő esetén – strandolás is szórakoztatja a fiatalokat. A nyári szünetüket töltő gyerekek többek között a Sóstó Vadvédelmi Központ, a Hetedhét Játékmúzeum és a Városi Képtár interaktív programjain is részt vehetnek. Minden turnus hétfőtől péntekig tart, az első héten többek között sportbemutatók, kutyás programok, ügyességi verseny és múzeumlátogatások szerepelnek. – derült ki az ÖKK közleményéből.
A Napraforgó tábor nagyon fontos lehetőség a gyerekek és a családok számára – fogalmazott Mészáros Attila alpolgármester a tábor idei nyári megnyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Az alpolgármester elmondta, hogy a napközis program idén is nagyon népszerű volt, minden turnusban 200 gyermek vesz részt rajta, akikre 20 pedagógus vigyáz a nap során. Mint fogalmazott, a székesfehérvári gyermekek számára csak az általános iskolai étkezés díját, naponta 610 forint részvételi díj, minden egyéb program teljesen ingyenes a tábor során. Mészáros Attila megköszönte a Városgondnokság előkészítő és szervező munkáját, valamint köszönetet mondott a pedagógusoknak, akik nap mint nap vigyáznak a gyermekekre. Felhívta a figyelmet, hogy ugyan a Napraforgó táborba már beteltek a helyek, és jelentkezni már csak várólistára lehet, azonban a Velence-tavi Székesfehérvári Gyermek- és Ifjúsági Tábor bentlakásos táboraiba még van néhány hely a gyerekeknek.
Székesfehérvár városgondnoka, Bozai István úgy fogalmazott: mindig nagyon örömteli időszak, amikor a Városgondnokság egész évben üzemeltetett létesítményeit gyerekek töltik meg. A városgondnok minden résztvevőnek jó vakációt és táborozást kívánt, valamint megköszönte az Önkormányzat és a pedagógusok segítségét.
Kovácsné Boros Ildikó táborvezető arról beszélt, hogy az idei évben szerettek volna új programokat beemelni, így a turnusok során a gyermekek olyan civil- és sportegyesületekkel is megismerkedhetnek, akikkel a hétköznapokban talán ritkábban találkoznak. Külön öröm számukra, hogy az idei évben lehetőség van a mindennapos strandolásra, így jó idő esetén a gyerekek a Városi Strandon szórakozhatnak. Továbbra is népszerű aktivitás a foci, de a Koronás Park játszóterére is szívesen látogatnak el a gyerekek.
Szerző: ÖKK