2023.10.25. 17:45
Országos versenyen álltak helyt a Fejérvíz legjobb ügyfelesei
Nemrég megrendezésre került a XVII. Országos Víziközmű Ügyfélszolgálati Verseny és Értékesítési Konferencia, melyen a Fejérvíz munkatársai is részt vettek.
A Fejérvíz csapata, jobbról Veisengruber Józsefné, Kristályné Király Andrea és Ravasz Ádám
Fotó: MAVÍZ
A Magyar Víziközmű Szövetség és az AQUA Szolgáltató Kft. szervezte eseményt Sopronban tartották. A Fejérvíz színeiben pedig a legjobb ügyfelesek, Kristályné Király Andrea, Veisengruber Józsefné Andrea és Ravasz Ádám indultak.
Mint megtudtuk a verseny első napján egy kitalált szituációs játékban kellett helyt állniuk a versenyzőknek. Majd a következő napon a csapat egy jogszabályokból álló tesztet töltött ki és egy panaszos levélre válaszolt. A feladatok nehézsége, magas szintű felkészültséget és alapos szakmai tudást igényelt. A végső eredményt e három feladat adta, a Fejérvíz csapata pedig középmezőnyben végzett.
„A Fejérvíznél elhivatott és széles körű tudással rendelkező kollégák dolgoznak. Munkatársaink ismeretbővítése folyamatos az aktuális szabályoknak megfelelően. Ez az ügyfélszolgálaton különösen fontos, hiszen a mindennapi munka során is megmutatkozik. Ők a cégünk arcai, büszkék vagyunk a versenyen való helytállásukra és mindennapi tevékenységükre” – fogalmazott a Fejérvíz.
![](https://cdn.feol.hu/2023/10/DPSAxAYbPBq0PohJICX9fVujxS5rT--vN0RYWwLAjjw/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiYzUzODE3ZjczMTQzMDRiYjI2M2JhZDY2MmE2ZWE2.jpg)
Fotó: MAVÍZ